Lekerülhet a napirendről a szeptemberi kamatemelés

jegybank FED USA amerika
Vágólapra másolva!
Csupán 151 ezer új munkahely keletkezett augusztusban, ami alulmúlta az elemzői várakozásokat. Ezzel minden esély megvan arra, hogy az amerikai jegybank ne emeljen kamatot a szeptemberi ülésén. Ráadásul a történeti adatok is arra utalnak, hogy ennek most kicsi az esélye.
Vágólapra másolva!

Augusztusban 151 ezer új, mezőgazdaságon kívüli álláshely keletkezett az Egyesült Államokban, amely alulmúlta a Bloomberg 180 ezres elemzői konszenzusát. Eközben a júliusi adatot 255 ezerről 275 ezerre módosították, míg a júniusit 292 ezerről 271 ezerre korrigálták. A munkanélküliségi ráta nem változott a megelőző 4,9 százalékhoz képest, viszont némileg alulmúlta a 4,8 százalékos elemzői várakozást.

Az adatközlés után nem sokkal

a dollár gyengülést mutatott a főbb riválisaival szemben.

Az euró/dollár árfolyam idei alakulása Forrás: Investing.com

Az amerikai deviza szempontjából különösen fontos volt az augusztusi adat, mert a friss számok előrevetíthetik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris politikájának idei pályáját. Az elemzők korábban azzal számoltak, hogy ha a mostani számok megfelelnek a várakozásoknak, úgy megnő az esélye az idei kamatemelésnek, ami elvileg a dollár erősödését vonná maga után.

Tartózkodó jegybank

Az adatok értékeléséhez és a Fed döntésével kapcsolatos várakozásokhoz azonban hozzátartozik, hogy az amerikai jegybank 1990 óta csupán egyetlenegyszer,

2004 szeptemberében emelt kamatot az elnökválasztást megelőző két hónapban

– írja a MarketWatch elemzése.

Idén a választás napja előtt a Fed kétszer ülésezik, szeptember 20-21-én, illetve november 1-jén és 2-án. Noha az elemzők azzal számolnak, hogy a Fed idén szigorít, akkor szeptemberben, decemberben vagy mindkét alkalommal megteszi, ám a történelmi tapasztalatok arra utalnak, hogy az USA központi bankja nem szereti befolyásolni a politikai helyzetet a döntésével. Ha pedig a választások előtt kamatot emel, és annak például jelentős részvénypiaci következményei lesznek, akkor ezek a választási eredményt is befolyásolhatják.

Egyre kevésbé valószínű a szeptemberi szigorítás Forrás: AFP/Chip Somodevilla

Az is érdekes, hogy mióta a Fed 1990-ben elkezdte nyilvánosan publikálni a kamatcélját, négy alkalommal volt lehetősége arra, hogy ezt módosítsa két hónappal a választások előtt. Ezen esetekből háromszor pedig csökkentette a célt. Noha ezeket a történeti adatokat nem szabad készpénznek venni, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a Fed valószínűleg tartózkodni fog a szeptemberi szigorítástól.