A közép-és kelet európai magántőke és kockázati tőke befektetések összértéke 2009 óta tavaly volt a legmagasabb; 1,6 milliárd euró, ami éves összevetésben 25 százalékos növekedést jelent az Invest Europe szerint. Magyarországra a befektetések 10 százaléka, azaz 158 millió euró érkezett – közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület.

A 2015-ben 1,6 milliárd euró magán-és kockázati tőkebefektetés volt a kelet-közép-európai (KKE) régióban. Ebből 54 százalék Lengyelországban, 14 százaléka Szerbiában, 10 százaléka (158 millió euró) Magyarországon és 9 százaléka Romániában valósult meg. Ez a 4 ország tette ki a teljes kke-befektetések 87 százalékát. Magyarország a nagyobb volumenű, de kisebb értékű, azaz alapvetően a kockázati tőke tranzakciókban teljesített jól tavaly, kevésbé a magántőke (private equity) ügyekben.

AForrás: Andreypopov | Dreamstime.com

A 2015-ös év erőteljes növekedést hozott a régióban megvalósult magán- és kockázati tőke kiszállásokban (exitekben) tekintetében; rekordszámú, 97 társaságból szállt ki a pénzügyi befektető, amelyek összértéke elérte az 1,2 milliárd euró volt, ez 3,1 százaléka az európai exitek összértékének.

A kiszállásokra főként szakmai befektetőknek történő értékesítések útján került sor, amelyek az eredeti bekerülési értéken számolva a kilépések értékének több mint felét tették ki. A tőzsdei bevezetés útján történő kilépések, bekerülési értéken számított 17 százalékos, jelentős arányt képviseltek.

Egészséges fejlődő piac
„A tavalyi befektetések KKE régióban tapasztalt növekedése egy egészséges és fejlődő piacot jelez. Közép- és Kelet-Európában folytatódik a vállalkozások dinamikus fejlődése, és az exit időszerűvé válásakor az ilyen magántőke által finanszírozott társaságok nemzetközi szinten is vonzerővel rendelkeznek a felvásárlók számára" - idézte a HVCA közleménye Robert Manzot, az Enterprise Investors lengyelországi vezető partnerét és az Invest Europe Közép-és Kelet Európai Munkacsoportjának elnökét.

Manz elmondása szerint „A régióban számos innovatív startup és érdeklődésre számot tartó vállalkozás működik, amelyek jól képzett és versenyképes munkaerőt foglalkoztatnak, és a tapasztalt magántőke és kockázati tőkealap kezelők a lehető legkedvezőbb helyzetben vannak ahhoz, hogy az ilyen vállalkozásokban rejlő lehetőségeket kiaknázzák."

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) értékelése szerint sikeres év volt Magyarország számára is 2015: az exitek értéket tekintve élen járt Lengyelország, a kiszállások 65 százaléka itt történt, második helyen áll Bulgária 14 százalékkal, míg Magyarország 6 százalékkal, 70 millió euró értékben a harmadik. Az exitek számát tekintve Magyarország 2. helyen áll (15 vállalkozás), Lengyelország (44 cég) mögött és Románia (4 cég), valamint Bulgária (3 cég) előtt.

A 2014-es rekord mértékű tőkegyűjtéshez képest, a tavalyi évben gyűjtött tőke értéke alacsonyabb, 418 millió euró volt (ez 2 százalékát teszi ki a teljes európai tőkegyűjtésnek), mivel az alapkezelők nagyobb hangsúlyt helyeztek a befektetésekre és kilépésekre. (Európai szinten a befektetések összértéke az előző évhez képest 14 százalékkal, 47 milliárd euróra emelkedett, míg a kilépések értéke a befektetések eredeti bekerülési értékén mérve elérte a 2014-es 40 milliárd eurós rekordértéket.)

Az Invest Europe 2015. évi Közép-és Kelet Európai Magántőke Statisztikai Jelentésének egyébb fő megállapításai

• több mint 200 társaság, és ezen belül közel 130 start-up jutott befektetéséhez,
• a kivásárlások az előző évhez képest harmadával, 1.3 milliárd euróra növekedtek és ennek kapcsán 40 társaság kapott finanszírozást, amelyek főként az energetikai és környezetvédelmi-, valamint a fogyasztási cikkek ágazatában és a kiskereskedelmi szektorban működnek,
• A befektetéshez jutó társaságok 91%-a lengyelországi, magyarországi, balti államokbeli és szlovákiai székhelyű vállalkozás volt

Az Invest Europe – korábban EVCA – az európai magántőke, kockázati tőke és infrastruktúra ágazatokat, valamint azok befektetőit képviselő szakmai egyesület. 25 alkalmazottat foglalkoztató non-profit szervezet, brüsszeli székhellyel. A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) a magántőke és kockázati tőke szektor érdekeit képviseli Magyarországon.