Még többen kaphatnak csokot

2016.09.06. 11:35

Változnak a családi otthonteremtési kedvezmény feltételei, többen férhetnek hozzá. A jövőben már építés alatt álló, sőt még csak tervezőasztalon létező ingatlanra is lehet igényelni. A gyerekeket 25 éves korukig lehet figyelembe venni az igénylésnél, attól függetlenül, hogy tanulnak-e, a magzatot pedig az igénylésnél 12 hetes korától figyelembe lehet venni. Ha az igénylő meghal, örököse úgy kaphatja meg a csokos ingatlant, hogy nem kell visszafizetnie a támogatást.

Tovább bővült a családi otthonteremtési kedvezményre (a csokra) jogosultak köre, miután a kormány úgy döntött, több könnyítést is bevezet az igénylésnél – jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szeptember 6-án, kedden. A részletes szabályokat tartalmazó kormányrendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben; a bankok azután fogják alkalmazni az új feltételeket.

Már az építés alatt igényelhető 

Dömötör Csaba elmondta: osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot, így a támogatás folyósításával nem kell megvárni, amíg az ingatlan társasházzá alakul. 

Már a 12 hetes magzat figyelembe vehető 

Novák Katalin jelezte: az igénylésnél 25 éves korig lehet figyelembe venni a gyerekeket, függetlenül attól, hogy felsőoktatásban tanulnak, vagy sem. További könnyítés, hogy mostantól a magzatot már 12 hetes korától figyelembe lehet venni – a korábbi 24 hét helyett – az igénylésnél. 

Már a tervezőasztalról igényelhető

Arra is megteremtették a lehetőséget, hogy az úgynevezett tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhetővé váljon a csok, már az ingatlan használatba vétele előtt – tette hozzá. 

Szolgálati lakásra is igényelhető

Azok is igénybe vehetik a csokot, akik szolgálati lakásban élnek, például a fegyveres testületek tagjai vagy a családos lelkészek, és rájuk erre az időszakra nem vonatkozik majd a bentlakási kötelezettség – sorolta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a változásokat.

Osztatlan telkekre is igényelhető

Novák Katalin szólt arról is, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra ugyancsak igénybe lehet majd venni a csokot, ha a tulajdonosok egymással használati megosztási megállapodást kötnek, vagyis nem kell társasházzá nyilvánítani az épületet. Ez például az osztatlan közös tulajdonon ikerházat építőknek jelent segítséget. 

Örökíthető

További könnyítés, hogy az építőközösségek is jogosultak a jövőben a csokra, valamint, hogy ha elhunyt az igénylő, akkor egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a csokos ingatlanon anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást. 

Több lakás, több gyerek

Novák Katalin hangsúlyozta, a változtatások célja az, hogy még több magyar családnak tudják támogatni az otthonteremtését. Hozzátette: júliusban 20 százalékkal nőtt a befogadott igények száma az előző hónapokhoz képest, és 16 százalékkal volt több az érdeklődő. Dömötör Csaba azt mondta, az új otthonteremtési program segíti a lakáshoz jutást, pörgeti a gazdaságot, új munkahelyeket teremt, és reményeik szerint hozzájárul ahhoz, hogy több gyermek szülessen. 

Már 40 milliárdnyi csokot igényeltek

Az év első hét hónapjában 14 240 igénylést nyújtottak be, összesen 38,3 milliárd forint értékben – ismertette. Ez is azt mutatja, hogy nem csökken a lakásépítési kedv, a magyar családok bíznak a jövőben, és szívesen élnek az otthonteremtési támogatással – fogalmazott. 

Szólt az új lakások építése esetén visszaigényelhető áfáról is, és azt mondta, jól látszik, hogy a magánépítkezők élnek ezzel, és eddig mintegy 10 milliárd forint értékben nyújtottak be visszaigénylési kérelmeket. 

Már 70 ezren érdeklődtek

Az új otthonteremtési programmal végleg hátat fordíthatunk a devizahitelek korszakának – mondta, hozzátéve, hogy jövőre a kormány 211 milliárd forintot biztosít az otthonteremtési programra. Dömötör Csaba hangsúlyozta: a kormány figyelemmel kíséri az otthonteremtési program megvalósítását, és ezek alapján döntött arról, hogy bővíti az igénylők körét.

Kérdésre válaszolva az államtitkár kiemelte: több mint 70 ezren érdeklődtek a bankoknál, várakozásaik szerint ők igénylőként is megjelennek majd. Arra számítanak, hogy 2017-től „fut fel” igazán az igénylések száma, mivel a házépítés, a házvásárlás időigényes folyamat. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK