Indul a középiskolások új gazdasági-pénzügyi versenye

Iskola, diák, tanulás,
Vágólapra másolva!
Mi a kockázat? Mit jelent a home banking? Melyik országban adják ki a Financial Times-t vagy az Izvesztyiját? Mi a merkantilizmus lényege? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések, játékos helyzetgyakorlatok során tehetik próbára tudásukat, kreativitásukat, együttműködési és előadói készségeiket azok a diákok, akik részt vesznek a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenyen.
Vágólapra másolva!

A győztes csapat tagjainak jutalma fejenként 100 ezer forint és egy okostelefon, ami különösen karácsony előtt néhány nappal jól jön bármelyik középiskolásnak – legyenek akár magyarországiak, akár határon túliak.

Forrás: AFP

Azoknak, akik kedvet éreznek a játékhoz, nincs más dolguk, mint 4 fős csapatot szervezniük, és legkésőbb október 10-ig jelentkezniük a www.penzsztar.hu honlapon található regisztráció kitöltésével. A nevezés teljesen díjmentes, csupán annyi a kikötés, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a 14–22 év közötti diákjai legyenek.

Hogy mennyire népszerű volt ez a verseny az elmúlt három évben, azt jól jelzi, hogy évente több mint ezer csapat, négyezer diák mérte össze a tudását.

A felkészülésben segítséget nyújtanak a korábbi évek feladatsorai, illetve azok a háttéranyagok és videóelőadások, melyeket a szervezők a verseny honlapján tettek elérhetővé, így a gimnazistáknak sem kell attól tartaniuk, hogy hátrányba kerülnek a gazdasági profilú középiskolába járó diákokkal szemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az előző három évadból kettőt is gimnazisták nyertek.

A PénzSztár legfontosabb célja, hogy széles körben felhívja

a fiatalok figyelmét a pénzügyi kultúra fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse ismereteiket

, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában. A szervezők éppen ezért kiemelt figyelmet fordítanak a verseny két internetes fordulójára, melyek révén sok ezer hazai és határon túli magyar középiskolás gyarapíthatja pénzügyi, gazdasági, vállalkozási ismereteit, és a 21. században nélkülözhetetlen gyakorlati készségeit.