Százmilliókat hozott a NAV nyári akciója

2016.09.15. 10:37

Összesen mintegy 300 millió forint bírságot kellett kiszabni a NAV nyári akciójában. Az országszerte végzett mintegy 7600 ellenőrzés egyharmadának eredménye valamilyen szabálytalanságot mutatott. Nyugtahiány vagy feketefoglalkoztatás miatt majdnem 50 üzletet kellett 12 napra bezárni, és 8 esetben kellett üzletbezárást helyettesítő bírságot kiszabni.

Július elejétől augusztus végéig tartott a NAV nyári ellenőrzéssorozata az országban. A turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, rendezvényszervezőknél lehetett számítani a NAV munkatársaira. Kiemelt figyelmet kaptak még Budapesten és Balaton környékén azok a szállásadók is, akik akár egy napra, akár az egész nyárra szobát adtak ki.

Minden harmadik helyen találtak szabálytalanságot az adóellenőrök (a kép illusztráció)Forrás: MTI/Balázs Attila

Célzottan látogattak

Az adóhivatal által kiadott közlemény szerint kockázatelemzés alapozta meg a vizsgálandó vállalkozások kiválasztását. Ez azt jelenti, hogy a NAV jellemzően azoknál „kopogtatott", ahol az előzetes elemzések alapján vélhetően valami nem volt rendben. A piacokon, vásárokon pedig a helyszíni tapasztalatok alapján választották ki a revizorok, melyik gazdálkodókat kell ellenőrizni. Azokat az adózókat pedig, akik korábban már hibáztak, azaz nem adtak nyugtát vagy számlát, újra ellenőrzésre jelölte a „rendszer". A célzott kiválasztásnak köszönhetően minden harmadik esetben találtak jogsértést a NAV munkatársai.

Szokatlan időben, megszokott kérdések

Az ellenőrzések célja elsősorban a szabálytalankodók kiszűrése volt, de az akció egyúttal a vásárlók és a tisztességes vállalkozók, sőt az állam költségvetésének érdekeit is szolgálta. A NAV szakemberei többek között azt vizsgálták, hogy a kereskedők, szolgáltatók

  • adtak-e szabályos bizonylatot,
  • online pénztárgépeiket megfelelően használták-e,
  • a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat és
  • a kereskedők számot tudtak-e adni áruik eredetéről.

A korábbiakhoz képest továbbra is arra utalnak a szokatlan időben - késő délután, éjszaka, hétvégén - végzett ellenőrzések, hogy ezekben az időszakokban jóval gyengébb a nyugta- és számlaadás fegyelme. Pozitív eredményt mutatnak viszont azok az ellenőrzések, amelyek a Forma 1-es pálya belső területeire kitelepülő vállalkozásokat vizsgálták, kiderült ugyanis, hogy ezeknek az adózóknak a többsége az előírásoknak megfelelően működik.

A Balaton-parti megyékben az igazgatóságok ezúttal revizorokat cseréltek, hogy az ismeretlen arcok nagyobb eredménnyel szűrjék ki a törvényszegőket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK