Zsarolóvírusok támadják a céges rendszereket

ransomware zsarolovirus
Semmiképp nem szabad fizetni a kiberbűnözőknek
Vágólapra másolva!
Ahogy egyre több vállalkozás mobilkészülékeken végzi bankügyeit, a kiberbűnözők is felfigyeltek az online utalások növekvő népszerűségére: a vállalatokat érintő zsarolóprogramok általi támadások 2015 végén 2016 elején megugrottak, a Kaspersky Lab által regisztrál ilyen típusú események száma az egy évvel korábbi hatszorosára emelkedett.
Vágólapra másolva!

A jelenségre reagálva a cég felmérte, hogy milyen kihívásokkal és fenyegetéssel találkoznak a vállalkozások. A kutatás során 3000 kis- és középvállalatot kerestek meg. Az eredmény egyértelműen igazolta a probléma súlyosságát:

a zsarolóprogramok a legkomolyabb első három digitális fenyegetés között szerepelnek világszerte.

A vállalkozások 42 százaléka aggódik a zsarolóvírusok miatt.

Fel kell készülni a támadásokra Forrás: Kaspersky Lab

A problémát súlyosbítja, hogy az ilyen jelegű támadásoknál

a rosszindulatú program behatol a rendszerbe, s a felhasználónak szinte semmi esélye sincs arra, hogy komolyabb adatvesztés nélkül megszabaduljanak attól.

A cég ezért kiadta a Kaspersky Small Office Security szoftver új verzióját, hogy segítsen a kis vállalkozásoknak megbírkózni a manapság egyre nagyobb számú kiberveszélyekkel. A fokozott anti-zsarolóvírus funkció, az online banki utalások javított védelme és a kényelmes biztonsági ellenőrzések segítik a kisvállalkozásokat a növekedésben, miközben távoltartják a csalókat.

Fontos tanácsokat is megfogalmaztak ugyanakkor az ilyen támadásoknak leginkább kitett kisebb vállalkozások számára.

  • Az első és talán a legfontosabb, hogy a cég IT személyzete képzésének ki kell térni e fenyegetettség megismerésével. Minden ötödik adatvesztés az alkalmazottak gondatlanságával volt összefüggésbe hozható.
  • Át kell tekinteni a folyamatokat. Kell, hogy rendelkezésre álljon biztonsági mentés, ahonnan egy nem várt esemény után az adatok visszanyerhetőek.
  • Ellenőrizni kell a vállalat alkalmazottai adatokhoz való hozzáférését, létre kell hozni egy központi helyet, ahonnan az adatok elérhetők. A hozzáférések korlátozása segít megelőzni a vírus terjedését.
  • A cégnél használt programok rendszeres frissítése is segíthet, a kiberbűnözők ugyanis a gyenge pontokat keresik a rendszerekben.
  • Az igazán érzékeny adatokat pedig célszerű professzionális védelemmel ellátni.