Erősödött a forint csütörtökön. Reggel 308 forinton jegyezték az eurót, 11 óra körül pedig már 307 forintra változott az árfolyama. Az általunk megkérdezett elemző szerint, ha eléri a 307-es szintet a forint/euró árfolyama, a jegybank közbelép.
A forint erősödése egyrészt a Standard and Poor's múlt heti felminősítésével és a tegnapi Fed-döntéssel magyarázható – mondta Varga Zoltán, az Equilor elemzője az Origónak.
Szerinte az látszik, hogy reggel óta egy nagyobb szereplő elkezdte venni a forintot. Kérdés, hogy a forint/euró árfolyama eléri-e ma a 307-es szintet.

Tavaly nyár óta a 307 forintos támasz alá nem került tartósan az euró/forint árfolyama. Ha ma áttörné a forint a 307-es szintet, és tartósan ott maradna, akkor a 304-es szintet veheti célba – mondta az elemző.
Varga Zoltán szerint a jegybank már a 307 forintos euróra is reagálhat. Egyrészt úgy, hogy piacra lép, mint eurófelvásárló, másrészt, ha túlzottan megerősödne a forint, akkor nem lehet kizárni egy szóbeli intervenciót sem, amivel megpróbálják megállítani a túlzott forinterősödést.
Az elemző szerint holnap várható a második negyedéves folyó fizetésimérleg-egyenleg nyilvánosságra hozatala, és növekvő többletre lehet számítani. Az Equilor elemzője azt mondta: az első negyedévben 1,74 milliárd euró volt a többlet, most a második negyedéves jelentésben 1,96 milliárd eurós többlet várható. Akár ez is állhat a forinterősödés hátterében – mondta az elemző.