Hitel vagy tőke? A ma elérhető vállalkozói források

vállalkozói hitel,
Vágólapra másolva!
Ma a magyar vállalkozók számára 8-10 különböző hitel és 3-4 különböző tőkeforrás áll rendelkezésre. Mi mennyiért és kinek elérhető – a Bankmonitor.hu piaci körképe forintra váltható információkkal.
Vágólapra másolva!

Tőkebevonás

Az alacsony kamatszint miatt

rendkívül nagy volumenű tőke keresi a befektetési lehetőségeket

Magyarországon is. Ezen belül érdemi – akár több százmillió forint - mértékben is elérhető tőke a vállalkozók számára, melynek formája az intézményesített kockázati tőkebefektetés mellett egyre nagyobb mértékben privát forrás, ahol jelentős vagyont felhalmozott magánszemélyek keresik a befektetési lehetőséget.

Az EU-s forrásból működő Jeremie kockázati tőke program ma már nem elérhető,

a befektetési szakaszuk lezárult (mindez nem kis űrt jelent, hiszen több mint 100 milliárd forint tőkét helyeztek ki ezen alapok az elmúlt években).

Forrás van bőven, kérdés azonban, hogy mely formát érdemes választania a vállalkozásnak Forrás: Dremastime

Azok számára, akik hajlandók (vagy kénytelenek) új tulajdonostársat is befogadni a tőkéért cserébe ma a következő alternatívák állnak rendelkezésre:

  • állami kockázati tőkealap kezelők, akik relatív mérsékelt 10-15% körüli éves hozamelvárással már befektetnek (tulajdonrészük a befektetést követően ezen hozammal növelve kivásárolható)
  • privát kockázati tőke szereplők, vagy magánbefektetők 25-30%-os hozamelvárás mellett adnak tőkét. Az ő esetükben a legvalószínűbb kimenetel, hogy 3-7 évvel a befektetést követően pénzügyi, vagy szakmai befektetőnek adják el részesedésüket (azaz nem az alapító tulajdonosra száll vissza a külső tulajdonrész)
  • tőkebefektetések induló cégeknek: itt a hatalmas kockázat (és ezzel párhuzamosan magas bukási arány miatt) a megcélzott megtérülési szint bőven meghaladja a 30%-ot is

Tőkeoldali finanszírozásra jellemzően

azok a vállalkozók számíthatnak, akik kidolgozott, jó üzleti ötlettel rendelkeznek és alá tudják támasztani a siker átlagnál nagyobb valószínűségét.

A tőkebevonás folyamata időben igencsak eltérő lehet: 3 hónaptól akár 9 hónapig terjedően, függően attól, hogy ki adja a tőkét.

Szívesen megismernénk az Ön véleményét is a tőke és hitel finanszírozási kérdésekben: töltse ki kérdőívünket!

Hitel oldali finanszírozás

Államilag támogatott hitelek dominanciája és a piaci hitelek csökkenő kamatszintje jellemzi a hitelpiacot. Támogatott hitelekből ma 5 különböző érhető el széles körben:

  • a Növekedési hitel (év végéig még körülbelül 350-400 milliárd forint összegben) maximum 2,5% kamatszint mellett kidolgozott, gyors elbírálási folyamat és szerződéskötési lehetőség. 1 milliárd forintos hitelösszegig beruházások széles körére felvehető.
  • különböző Széchenyi hitelek (forgóeszköz, folyószámla és beruházási hitelek), melyeket standardizált folyamatban szintén gyorsan felvehetnek a vállalkozók. A beruházási hitelkamat a támogatás közelmúltban megtörtént átalakítása következtében 2% körüli szinten érhető el, a forgóeszköz 4%, a folyószámla hitel 5% kamattal rendelkezik. A hitelösszeg maximuma 50 millió forint, azaz érdemben kisebb, mint a Növekedési hitel esetén.
  • EXIM hitelprogramja, mely belföldi és export tevékenység bővítésére is elérhető. A kamatszint erősen függ a hiteligénylő cég minősítésétől, jellemzően 1,5% és 3,5% között mozog
  • 0 százalékos hitel, amelynek kihelyezése kissé döcögve indult meg. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy közel fél év alatt nem sikerült kihelyezni a rendelkezésre álló 44 milliárd forintot. Fénykorában a növekedési hitelprogramból egy hónap alatt kötöttek a bankok 40 milliárd forintnyi szerződést. Kizárólag Közép-Magyarországon kívül megvalósuló beruházásra vehető fel. A hitelösszeg maximuma 600 millió forint.
  • kevesen tudnak róla, de néhány külföldi hátterű banknál EBRD által támogatott hitel is elérhető. Igaz ezek euró alapú hitelek és kb 1-2% közötti kamatszinttel rendelkeznek.

Piaci, nem támogatott hitelek széles köre érhető el a bankoknál, melyekért

az átlagos vállalkozó számára 4,5-5 százalékot számítanak fel a bankok.

A támogatott hitelkamatok láttán jogosan merül fel a kérdés: van ezeknek egyáltalán létalapjuk? A válasz, hogy a gyorsaság és a rugalmasság miatt abszolút igen.