Hamis raklapokkal csalnak áfát

Vágólapra másolva!
Évről évre ezrével hamisítják a raklapokat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több komoly fogást is végrehajtott – írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

A cikk szerint a rakodóeszközöket egyebek mellett áfacsaláshoz használják fel. A raklapok egy része iparjogi védelmet élvez, azonban a védjegyet gyakran silányabb anyagú és teherbírású lapokba is beleütik, mert azok még

használtan is komoly értéket képviselnek

– mondta a lapnak Sárközi Alexandra, a hatóság bűnügyi ügyekkel foglalkozó szóvivője.

A NAV 2013 és 2015 között összesen nagyjából hétezer darab illegális lapot foglalt le, míg idén hat hónap alatt 7200-at.

A jogsértő lapokat az adóhatóság rendszeresen karitatív célra ajánlja fel,

a faanyagot végül tüzelőként használhatják fel a rászorulók.