Depresszióba süllyedt a brit pénzügyi szektor

TOPSHOTS Horizontal ILLUSTRATION DAILY LIFE EMPLOYMENT BUSINESS CENTRE UMBRELLA TOWER
Eső London belvárosában pár nappal a Brexit népszavazsás után. A referendumot a Brexit-tábor, vagyis a kilépés hívei nyerték meg, David Cameron brit kormányfő pedig bejelentette lemondási szándékát.
Vágólapra másolva!
A brit pénzügyi szektor optimizmusa a válság óta nem volt ilyen gyenge – derül ki a CBI és a PwC felméréséből. A brexittel kapcsolatos félelmek láthatóan súlyosan érintették a cégek kilátásait.
Vágólapra másolva!

A szeptemberig tartó három hónapban mért hangulatromlással immáron a harmadik egymást követő negyedévben csökken a brit cégek optimizmusa – olvasható ki a 115 brit pénzügyi cég körében végzett kutatásból. Ez pedig 2009 óta a leghosszabb negatív sorozat.

A megkérdezett vállalatok több mint fele úgy nyilatkozott, a brexitszavazás általánosan negatív hatást gyakorol a működésükre, és csupán tízből egy cég számolt be hangulatjavulásról – írja a CNBC. Az egyik legfontosabb problémát az jelenti, hogy a vállalatok számára nem világos, Nagy-Britannia milyen megállapodásokat köt majd az Európai Unióval. Az EU-ból való kilépéssel ugyanis megszűnik a brit pénzügyi cégek automatikus szabad tevékenykedésének lehetősége az uniós országokban.

A PwC kiemelte, számos ügyfelük fontolgatja a lehetséges lépések között az átszervezést vagy az áttelepítést. Ez viszont egy olyan dominóhatást jelentene,

amelytől egy pénzügyi központnak meg kellene védenie magát

– tették hozzá.

A kutatás emellett arra is rámutatott, hogy az alacsony kamatok okozta csökkenő nyereségesség, a technológiai változások, valamint az erős verseny szintén rányomja a bélyegét az üzleti hangulatra. Az egyes alszektorokat tekintve az látszik, hogy az optimizmus általánosan stabil maradt a biztosítási szektorban, enyhén csökkent a bankok között, viszont jelentősen zuhant például a befektetési társaságok körében.

A menekülés gondolata

Ezzel párhuzamosan egy másik kutatásból kiderül, az EU-tagságról szóló referendum után a brit vállalatvezetők háromnegyede (76 százalék) vette fontolóra, hogy

külföldre telepíti vagy a vállalat székhelyét, vagy a működési tevékenységét.

Romlik a hangulat a brit pénzügyi szektorban Forrás: AFP/Oli Scarff

A KPMG 100 brit vezérigazgatót kérdezett meg olyan cégektől, melyek bevétele 100 millió és 1 milliárd font között mozog. A válaszok alapján az látszik, hogy 86 százalékuk optimista saját cégének növekedési kilátásaival kapcsolatban, de csupán 69 százalék vélekedik ugyanígy a brit gazdaság jövőjéről a következő három évre.

Munka és hangulat

Az általános üzleti hangulatnak mindeközben az sem tesz jót, hogy egy múlt héten kiadott elemzés szerint a brit pénzügyi szektorban a népszavazás után több mint

10 százalékkal csökkent az elérhető álláshelyek száma.

Az Institute of Public Policy Research jelentése szerint júliusban és augusztusban minden egyes brit régióban zsugorodott a terület új álláshelyeinek száma, miközben Londonban 13,6 százalékos volt az esés.

Szintén nemrégiben látott napvilágot a Morgan McKinley felmérése is, amely szerint júliusban 12 százalékkal, míg augusztusban 4 százalékkal esett a pénzügyi szektorban meghirdetett álláshelyek száma.