Fizetési csalások, ingyenes parkolás, időmérleg

2016.09.29. 16:52

Még a múlt évinél is nagyobb érdeklődés mellett zajlott az Internet Hungary startup-versenye, amelyre 54 projekt nevezett. Az Innovation Hungary 2016 siófoki döntőjében hét projekt prezentálhatta végül elképzéseit 3-3 percben. 

Az innováció-intenzív kisvállalatok elképzeléseit kilenc tagú zsűri értékelte, köztük 4 amerikai szakértő és egy, évtizedek óta nemzetközi, szilícium-völgyi cégekben dolgozó, magyar származású menedzser is tagja volt.

A zsűri több szempont szerint értékelt: az összesítésben a legmagasabb pontszámot a Seon nevű projekt kapta, amely internetes vásárlásokkal kapcsolatos fizetési csalások megelőzésére fejlesztettek.

A második a Beerides nevű startup lett, amely ingyenes repülőtéri autó parkolást biztosít, majd az így tárolt járműveket bérbe adja, amíg gazdájuk külföldön van.

A harmadik helyet a
Teamely alkalmazás szerezte meg, amely a dolgozók munkahelyen töltött idejét méri, méghozzá játékos formában, illetve projekt-menedzsment során hatékonyságnövelést is hoz.

A nyertesek jogi és üzleti tanácsadás és médiamegjelenés mellett pénzdíjakat, sőt, egy Las Vegas-i bemutatkozási lehetőséget is kaptak a januári CES konferencia előtt. A nyeremények összérték jelentősen meghaladta az egymillió forintot.

A közönség különdíjast is választott: a ROIminer nevű cég az online hirdetések hatékonyságát növeli egyedi fejlesztésű megoldásával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK