A brit belügyminiszter ösztönözné a legokosabbak és a legjobbak bevándorlását

Brexit referendum - Situation in London Great Britain GB Brexit REFERENDUM SQUARE FORMAT
British nationals flag fly in front of the Big Ben clock tower in London, Britain, 24 June 2016. In a referendum on 23 June, Britons have voted by a narrow margin to leave the European Union (EU). Photo: MICHAEL KAPPELER/dpa
Vágólapra másolva!
A brit belügyminiszter szerint a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának szabályozását úgy kellene átalakítani, hogy az elsősorban a hiányszakmákban üresen álló munkahelyek betöltését segítse.
Vágólapra másolva!

Amber Rudd brit belügyminiszter a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusának október 4-ei, keddi munkanapján felszólalva kijelentette: továbbra is érvényes az a cél, hogy a nettó bevándorlást a kormány fenntartható szintre szorítsa le, ez pedig a jelenlegi több százezer helyett évente néhány tízezer bevándorlót jelent.

Tesztelni kellene a bevándorlókat

Rudd szerint azonban ez nem valósítható meg egyik napról másikra, ehhez megfelelő intézkedések kellenek. Kijelentette: az elképzelések között szerepel például a vállalatok számára külföldi munkaerő felvétele esetén előírt tesztek szigorítása, mert a jelenlegi rendszer "nem más, mint néhány rubrika kipipálása", így túl gyakran ér brit munkavállalókat hátrányos megkülönböztetés.

A brit belügyminiszter - konkrétumok említése nélkül - kijelentette:

a tesztek megerősítésével azt kell elérni, hogy a brit vállalatok elsősorban a hiányszakmák betöltetlen állásaira toborozzanak külföldi munkaerőt,

ne olyan munkakörökre, amelyekre brit munkavállalókat is lehet találni. Mindemellett ösztönözni kell azt is, hogy a vállalati szektor járuljon hozzá a hazai szakképzés javításához.

Bűn lenne illegális bevándorlóknak lakást kiadni

Amber Rudd néhány már kidolgozott intézkedési tervet is említett. Az egyik törvényszigorítási elképzelés szerint a kormány szabadságvesztéssel sújtható bűncselekménnyé nyilvánítaná, ha ingatlantulajdonosok lakásokat adnak ki olyan külföldi bérlőknek, akikről tudják, hogy illegálisan tartózkodnak Nagy-Britanniában.

A bankoknak ellenőrizni kell az ügyfeleket

A brit bankoknak a jövő év őszétől rendszeresen ellenőrizniük kell ügyfélkörüket, hogy ne nyújthassanak banki szolgáltatásokat illegális bevándorlóknak, és a taxivezetői engedélyért folyamodó külföldiek bevándorlási státusát is kötelező lesz vizsgálni a jogosítvány kiadása előtt - mondta a brit belügyminiszter.

A legokosabbak és a legjobbak

A bevándorlás sok hasznot hozott a brit gazdaságnak, a társadalomnak és a kultúrának, ezért

olyan megoldásra van szükség, amely a nettó bevándorlás csökkentése mellett továbbra is ösztönzi "a legokosabbak, a legjobbak" nagy-britanniai munkavállalását

- mondta Amber Rudd.

Ehhez hasonló véleményt fogalmazott meg Philip Hammond pénzügyminiszter egy minapi lapinterjúban, kijelentve: a brit kormány nem arra fogja felhasználni a jövőbeni bevándorlási szabályozást, hogy "bezárja az ajtót" a magasan képzett külföldi munkaerő előtt, ha jelenlétük elősegíti a befektetések beáramlását és a növekedést, "legyen szó bankárokról, szoftverfejlesztő mérnökökről vagy globális nagyvállalatok igazgatóiról".