Ez nem jött össze, Facebook

Bohóc illusztráció
Lehet, hogy nem old fel mindent a bohóckodás
Vágólapra másolva!
Több hónap tesztüzemmód után elindult a szolgáltatás, amely eredeti célja szerint az eBay és a Craigslist riválisa lenne. Még csak néhány országban elérhető, de azokban rögtön az alkalmazásból, méghozzá úgy, ahogy korábban a Messenger. Eddig jól hangzik, csak van egy kis gond.
Vágólapra másolva!

A közösségi média a kiskereskedelemben is a megszokott üzenetet hozza:

bárki beszállhat a ringbe.

Eladó vagy? Van boltod? Tanultál ilyesmit? Egyik sem? Dehogy baj, csak listázd a megunt, mégsem méretes, felesleget képző, tévedésből megvett bútort, sportszert, ruhát, konyhai eszközt, és hallgasd, ahogy ütemesen cseng a bankszámlád. Így lett milliárdos cég az alapító nappalijából startupként indított eBay, majd dübörög hasonlóan minden ország hazai verziója, nálunk például a Vatera.

Október első hétfőjén a Facebook bemutatta a nagyközönségnek a Marketplace funkciót. Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, az Új Zélandon és Ausztráliában elérhető applikációban a struktúra is, az üzleti modell is megegyezik a jólismerttel, ráadásul a lehető legközelebbi eladókra vagy érdeklődőkre szűr.

Ti most rajtam röhögtök? (Nagyon, Marketplace.) Forrás: AFP

De mi a gond?

A gond, írja a Business Insider, hogy hiába korlátozza világosan a szabályzat, mi kerülhet és mi nem a virtuális piactér virtuális bodegáiba, szempillantás alatt megjelentek a tabuk.

Illetve mintha a megátalkodott felhasználók kimondottan sportot űznének abból, hogy nevetségessé tegyék Menlo Park hősi vállalatát.

A Marketplace-en simán lehet kapni bezacskózott marihuánát, és ingyen jár hozzá a fotó a feltartott középső ujjról. Ja nem, az minden bizonnyal a Facebooké. A Marketplace-en bébi sünt, élő kígyót és frissen fogott halat talál az, aki keres.

Vacsorára, valaki? Forrás: Origo

Örömmel osztjuk meg azt a hatalmas üzleti érzékről tanuskodó képet, amely – “születésnapra és karácsonyra egyaránt ideális ajándék” – 56 dollárért árul vizet. Tiszta, átlátszó vizet. Az ár a flakont nem tartalmazza.

Az ár a flakont nem tartalmazza Forrás: Origo

A vicces kedvű júzernek azonban komoly kihívója a felhasználó, aki potom 10 dollárért kínál egy ötfontos bankjegyet.

Komoly ajánlat Forrás: Origo

Aki még nem szerzett be vibrátort, de évek óta álmodik róla, siessen, csak négy maradt.

Pinkben is Forrás: Origo

A szexuális szolgáltatások terén sajnos még mindig látszik a nemek közti egyenlőtlenség.

Erotikkk Forrás: Origo

De a sok agyzsibbasztó poszt között fel-felvillan egy komolyan fájdalmas pillanat is.

Eljegyzési gyűrű Forrás: Origo

A Wired, a technológia Rolling Stone magazinja, minden internetes bölcsességek forrása, azt hangsúlyozza, hogy a Marketplace lesz a biztonságos Craigslist. Hiszünk neki. De az is teljesen érthető, hogy a Twittert elárasztották a posztok, amelyek szerint, aki ma vicceset szeretne olvasni, csak menjen fel a Marketplace-re.