Irán és Líbia bekavart, megint zuhan az olaj ára

Olaj dollár olajkút
Vágólapra másolva!
Esik a kőolaj ára, miután Líbia és Irán is bejelentette, hogy növeli olajkitermelését. A Brent típusú olaj ára délutánra már 29 centtel csökkent és elérte a hordónkénti 50,60 dollárt. Az árakat egyébként tovább nyomhatja lefelé az erősödő dollár is.
Vágólapra másolva!

Irán múlt havi, napi 2,8 millió hordónyi értékesítése már közel jár a nyugati szankciók bevezetése előtt, 2011-ben elért szinthez. Teheránnak egyébként az a célja, hogy a kitermelést a korábbi, 4 millió hordós napi csúcsra emelje. Ennek érdekében két olajmező kapacitásbővítő beruházására is szerződött az iráni állam.

Túlkínálat jön az olaj piacán Forrás: DreamsTime

Az OPEC jelenleg nem állít fel mennyiségi korlátot az ország számára. Ugyancsak

korlátok nélkül értékesíthet Líbia, ahol 500.000 hordóra nőtt a napi kitermelés

a múlt héten, elsősorban azért, mert az észak-afrikai ország fő olajkitermelő vállalata, az AGOCO 30 ezer hordóval növelte a kitermelést.

Az erős dolláron túl azok a várakozások is lefelé nyomják az energiahordozó árát, hogy magasabbak lesznek az amerikai készletadatok - vélik nyersolajpiaci szakemberek.

A múlt héten egy nap alatt mintegy hat százalékot ugrottak az olajárak a váratlan OPEC-megállapodás bejelentése után.

Algírban - hosszú évek óta először - végül abban állapodtak meg a nagy olajtermelő államok, hogy napi 750 ezer hordóval 32,5 millió hordóra csökkentik a termelés szintjét csoportszinten.

Elemzők szerint, ha az OPEC-országok tényleg tartják magukat a megállapodáshoz, és sikerül elérni a kitermelés lecsökkentését, akkor a szervezethez nem tartozó olajkitermelő országokat – elsősorban Oroszországot – is megpróbálják rávenni a csökkentésre.