Az inbox hétfejű sárkány

rablósárkány
Dracoraptor hanigani
Vágólapra másolva!
Játékosíthatja, megutálhatja, időzítheti, de el nem felejtheti. A munkavállalók többsége félelmetesen sok időt ver el a levelezésére. Semmi nem gyilkolássza olyan éles machetével a produktivitást, mint az e-mailolvasás és –válaszolás. De van megoldás, több is.
Vágólapra másolva!

Két évvel ezelőtt a Salary.com felméréséből kiderült, hogy azok 78 százaléka, akik íróasztalnál dolgoznak, napi 30 percre szökik meg a munka elől az inboxba. Idén augusztusban az Adobe sokkal messzebb ment, amikor egy hasonló felmérés alapján gyakorlatilag

függőnek nevezte a dolgozó embert.

Az ő eredményeik rémisztőek: egy hónap alatt egy munkahetet töltünk a leveleinkkel. Júniusban pedig az derült ki, hogy a toborzással foglalkozó iparág képviselői szerint a telefon és az e-mail a két legfontosabb ellensége a folyamatos munkavégzésnek, írja mindezt az Entrepreneur.

Ami rémisztő, az rémisztő Forrás: Bob Nicholls

Kutyaharapást szőrivel

Amekkora segítség, akkora akadály – de technológiát technológiával érdemes legyőzni. Így hát, mi mást, találunk applikációkat, amelyek kifejezetten azt célozzák, hogy ne terelhesse el a figyelmünket a levelezés. Az Isolator, a Freedom és a Focus Macintoshokon, a Le Dimmer Windows oprendszeren használható. A Focus például, úgy tűnik, számolt mindennel: blokkolja a közösségi oldalakat, motivációs idézetekkel próbálja visszahozni a munkakedvünket, beállíthatjuk, hogy bizonyos időtartamra – ez általában 25 perc – még a wifi se működjön a gépen.

Focus: csak a lényeg látszik Forrás: Origo

Szigorú órarend

Igen, ez is működik. Szabja meg az idősávot, amikor az e-mailjeivel foglalkozhat. És tartsa be. Mint a Focusban, itt is működhet a 25 perc kötött munka, amelyet

5 perc levelezős lazulás

követhet. Ha persze azok a levelek fontosak, ennyi idő nem lesz elég. De ha nem akarja, hogy széttrollkodják a figyelmét az emilek, az egyik 5 percben rendszerezheti őket fontosság alapján, így válaszolni is gyorsabban fog.

Játékra fel

Miért éppen itt ne segítene a játéktrend? Az Email Game csapata – a rólunk fül alapján valószínűleg hamarosan Boomerangnak hívják a terméket – a gmailre fejlesztett egy játékappot. Gyorsasággal és hatékonysággal tudunk pontokat szerezni. Ez azért egy idő után kissé gyermekded. Nem baj, ha talál más módszert a játékosságra.

Idegesítő lehet, de érdemes kipróbálni a játékos szemléletet Forrás: Origo

5 = 5

Guy Kawasaki hajdani közösségi médiaszakértő, most már kockatőkés szerint az ideális e-mailben öt kérdésre találjuk meg a választ.

  • Ki ez az ember?
  • Mit akar tőlem?
  • Miért engem kér?
  • Miért tegyem meg neki?
  • Mi a következő lépés?

Egy intelligens ember ennyi alapján már képes dönteni. A még intelligensebb pedig így is fogalmazza a szakmai e-mailjeit.

Kapcsolja ki

Ki mondta, hogy minden e-mailről értesítést kell kapni, méghozzá azonnal? Az igazán vadnyugati bátrak persze még az ikont is elássák, valahol a telefon negyedik-ötödik monitorlapján. Szemtanúk állítása szerint kifejezetten túlélhető.