Kilőtt az ipar, leállt a Népszabadság

2016.10.09. 15:25

Felfüggesztették a Népszabadság kiadását, a lap az elmúlt években többmilliárdos veszteséget halmozott fel, jelenleg az üzleti modell újraformálásán dolgoznak. Csökkent a költségvetési hiány, nőtt az ipar, bővült a fogyasztás. Budapest elküldte a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második részét, de így tett Róma is, pedig korábban bejelentették, hogy visszalépnek. Az angol font 31 éves mélyponton van, Donald Trump pedig valószínűleg közel 20 éve nem fizet jövedelemadót. Ez volt a héten a gazdaságban.

Felfüggesztették a Népszabadság kiadását

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy „valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni” – közölte a társaság. A dolgozókat levélben értesítették a lap kiadásának felfüggesztéséről. Megkapják a fizetésüket, de nem kell bemenniük dolgozni. A lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Csökkent a költségvetés hiánya

Az első fél évben 184,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,1 százalékponttal alacsonyabb volt a kormányzati szektor hiánya az egy évvel korábbinál, a féléves deficit 122,8 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Átmeneti visszaesés után újra kilőtt az ipar

Az ipari termelés augusztusban 11,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, ha azonban beleszámítjuk, hogy idén augusztusban három nappal több munkanap volt, akkor a termelés 3,5 százalékkal nőtt. A statisztikai hivatal szerint az ipari teljesítmény növekedése mögött többnyire

  • a járműgyártás,
  • a vegyipar,
  • a gyógyszergyártás és
  • a gumi- és műanyag termékek gyártásának

fellendülése húzódik meg.

Kopint-Tárki: 2,2 százalékos lehet az idei GDP-növekedés

A magyar gazdaság az idén 2,2 százalékkal, míg jövőre 2,7 százalékkal bővülhet a Kopint-Tárki Zrt. előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya idén 2 százalék, jövőre 2,4 százalék lehet GDP-arányosan.

Jól alakultak a külkereskedelmi adatok

A KSH adatai szerint a júliusi csökkenés után augusztusban az export euróban számolt értéke 12,5, az importé 10,8 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. Az év első nyolc hónapjában az export összesen 3, az import pedig 1,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és a kereskedelmi mérleg 6,646 milliárd euró pluszt mutat.

38 hónapja egyre többet költünk

A kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt augusztusban az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint. Az előző hónapban, júliusban 2,9, naptárhatással kiigazítva 3,9 százalékos volt a forgalom növekedése.

4,4 millió ember dolgozik Magyarországon

A magyarországi szakképzett munkaerő hiányára részben megoldás lehet Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint, hogy a következő években az állami szférában több tízezres létszámleépítés várható, ezeket a korábbi állami alkalmazottakat átképzés után a versenyszférában lehetne alkalmazni.

Csepreghy Nándor azt is elmondta, hogy a 2010-es kormányváltáskor 3,73 millió ember dolgozott Magyarországon, most közel 4,4 millióan dolgoznak, így időarányosan jól áll a kormány azon vállalása, hogy 10 év alatt 1 millió új munkahelyet létesít.

Heti kisokos:

Ezermilliárd forintot utaltak haza a magyarok tavaly

1000 milliárd forint fölé emelkedett a külföldön dolgozó magyarok hazautalása tavaly, ami új történelmi rekordot jelent, írta a Világgazdaság. A hazautalások a gazdaság éves teljesítményének 3 százalékát teszik ki. A tavalyi ezermilliárdos hazautalás százmilliárd forinttal több, mint 2014-ben.

Kevesebben hagyták el az országot az év első felében

Több lépcsőben orvosolható a munkaerőhiány, amelyre a béremelés mellett a versenyképesség, a hatékonyság növelése adhat választ. A statisztikák szerint az első fél évben csökkent az elvándorlás, közölte a Magyar Idők. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a lapnak azt mondta, hogy az elvándorlás, valamint az ebből eredő szakemberhiány nemcsak Magyarországot, de az egész közép-európai régiót sújtja.

Emelkedett az üzemanyagok ára

Emelte 4-4 forinttal a benzin és a gázolaj árát pénteken a Mol. Az emeléssel

  • a benzin átlagára 343-344 forintra,
  • a gázolajé 352-353 forintra nőtt.

A gázolaj ára legutóbb szerdán változott, 3 forinttal nőtt, a benziné nem változott.

Komárom-Esztergom megyében a leggyakoribbak a munkabalesetek

A gazdaság fellendülése miatt ismét több a munkahelyi baleset, ráadásul becslések szerint legalább annyit be sem jelentenek, mint amennyit igen. A legnagyobb kockázatnak a Komárom-Esztergom megyében dolgozó 35–44 éves építőipari alkalmazottak vannak kitéve.

A bankoknak is lehet önbefűzős cipőjük

A bankok is rájöttek, hogy tradicionális szolgáltatási módokkal, a hagyományos, poros modellekkel már nem tudják elkápráztatni az ügyfeleket, mondta az Origónak adott interjújában Hetényi Márk, az MKB Bank retail- és digitális vezérigazgató-helyettese. Szerinte a pénzügyi technológiai startupok, a fintech cégek nagyot erősödtek az elmúlt időszakban, dollármilliárdokat fektetnek ebbe az iparágba. Az MKB versenyt szervez a fintech cégek számára, ahol a legjobbak minden pénzt és paripát megkapnak az elképzeléseik megvalósítására.

Tovább erősödik az OTP

November elsejétől az OTP átveszi az AXA Bank lakossági és vállalkozói ügyfeleinek számlavezetését, hiteleit és betéti állományát, hangzott el egy háttérbeszélgetésen. Magyarországon 12 éve nem zártak le sikeresen ilyen méretű tranzakciót. A felvásárlással a bank a hazai jelzáloghitel-piacon 26-27 százalékos részesedést ér el.

Baj volt az OTP netbankjával

A keddi és szerdai üzemzavarokat követően szerda délután állt helyre az OTP internetbankja. A pénzintézet megköszönte ügyfelei türelmét. Az OTP netbankos szolgáltatása, valamint a webshop funkciója kedden csak részlegesen működött, estére helyreállt, azonban szerda reggel ismét csak részlegesen működtek a bank webes szolgáltatásai.

A jegybanknak sem árfolyam-, sem eredménycélja nincs

A jegybanknak sem árfolyam-, sem eredménycélja nincs, célzott eszközöket alkalmazva ösztönzi a gazdasági növekedést, és ilyen eszközökkel igyekszik elérni az inflációs célt, mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Megszűnhet a Szép-kártya

A Magyar Nemzet szerint az Erzsébet-utalvány jövő évi megszüntetése után a magyar kormány azt tervezi, hogy 2018. január 1-jével kivezeti a Széchenyi Pihenőkártya mindhárom alszámláját: a vendéglátásra, a szálláshelyekre és a szabadidőre vonatkozót is.

Vége a Szép-kártyának?Forrás: MTI/Pénzjegynyomda

A Magyar Turisztikai Ügynökségnek nincs tudomása olyan tartalmú kormánydöntés előkészítéséről, ami a Szép-kártya megszüntetéséről szól, közölte az ügynökség az Origóval.

Olimpia 2024: Budapest beadta második pályázati anyagát

Budapest a pénteki határidőre leadta a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második kötetét a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB). A több száz oldalas dosszié angolul és franciául készült el, tartalma az olimpiarendezéshez szükséges garanciák, a rendezés szervezeti, jogi keretei, a helyszíntervek módosításai.

Hiába a visszalépés, Róma is beadta az olimpiai pályázatát

Budapesthez, Párizshoz és Los Angeleshez hasonlóan Róma is leadta határidőre a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második kötetét. Virginia Raggi, az olasz főváros polgármestere néhány nappal ezelőtt rövid levélben tájékoztatta a NOB-ot az álláspontjukról, és közölte, hogy visszavonja a pályázatot.

A pályázati anyagot elküldték, pedig Róma a visszalépés mellett döntöttForrás: AFP/Tiziana Fabi

Az ANSA olasz hírügynökség érdeklődésére a NOB-nál hangsúlyozták, hogy a szabályok szerint a jelentkezést csak a nemzeti olimpiai bizottság vonhatja vissza, a város nem.

857 millió eurót tart vissza Brüsszel

A 2007–2013-as uniós fejlesztési periódus programjaira a tervezett összeg 81 százalékát fizette ki az Európai Unió, válaszolta a Miniszterelnökség az Origo kérdésére. Az EU több ügyben is vizsgálódik: többek között túlárazás, bizonyos közvilágítási pályázatok, kifogásolt kiválasztási eljárások, valamint az aszfaltügy miatt. Az Origo értesülései szerint összesen 857 millió eurót (260,5 milliárd forintot) tart vissza az Európai Bizottság a 2007–2013-as fejlesztési keretből.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda érdeklődésünkre közölte:

  • a Közlekedési Operatív Program Európai Regionális Fejlesztési Alapban (Közop-ERFA) 595 millió eurót,
  • a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programban (TIOP) 239 millió eurót,
  • a Közép-Dunántúli Operatív Programban (KDOP) pedig 23 millió eurót

nem kaptak meg Brüsszeltől.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Összefogás a GMO és a multik ellen

Magyarország ne írja alá az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt, és azonnal forduljon az Európai Bírósághoz az ügyben – kérték szakmai szervezetek és Szabó Marcel ombudsmanhelyettes egy szakmai konferencián. Az egyezmény ellen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is tiltakozott.

Ösztönöznék a legokosabbak és a legjobbak bevándorlását

A brit belügyminiszter szerint a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának szabályozását úgy kellene átalakítani, hogy az elsősorban a hiányszakmákban üresen álló munkahelyek betöltését segítse. Amber Rudd szerint továbbra is érvényes az a cél, hogy a nettó bevándorlást a kormány fenntartható szintre szorítsa le, ez pedig a jelenlegi több százezer helyett évente néhány tízezer bevándorlót jelent.

31 éves mélyponton az angol font

Még a brexit utáni napoknál is gyengébb lett a font, 31 éve nem látott mélységben jár a brit fizetőeszköz, a befektetők ugyanis egyre inkább tartanak attól, hogy egy „nehéz válás” esetén a britek akár ki is szorulhatnak az uniós piacokról.

Trump 18 éven át nem fizetett adót

Nem mindennapi dokumentum jutott a New York Timeshoz: Donald Trump 1995-ös adóbevallásából kiderült, hogy az elnökjelölt 1995-ben majdnem egymilliárd dolláros veszteséget jelzett, aminek a következtében valószínűleg 18 éven át nem is fizetett jövedelemadót.

Korábbi összefoglalóink