Az elkövetkező napokban a NAV levélben hívja fel a figyelmét azoknak a termékdíj-köteles termékeket forgalmazóknak, akiknek feltehetően elmaradásuk van a termékdíj bevallásában. A vállalkozásoknak az adóhivatal témában kiadott közleménye szerint lehetőségük van pótolni elmaradt kötelezettségeiket.

A környezetvédelmi termékdíj köteles termékekkel kapcsolatos adatok alapján számos adózónál valószínűsíthető a NAV szerint, hogy környezetvédelmi termékdíj köteles árut forgalmazott, de bejelentési, bevallási és befizetési kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tett eleget. Ezek a vállalkozások a napokban levelet kapnak elektronikus tárhelyükre, amiben a NAV nyilvántartásuk felülvizsgálatára és mulasztásuk pótlására hívja fel figyelmüket. Az elmaradt bejelentés pótlására a TKORNY jelű nyomtatványon van lehetőség, a bevallás a 15KTBEV elnevezésű nyomtatványon nyújtható be. Mindkettő letölthető a NAV honlapjáról.

A hivatal arra is felhívta a figyelmet, hogy természetesen adategyeztetésre is lehetőség van, e-mailen, vagy a NAV Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerében (ÜCC-n), illetve postai levélben, valamint a NAV ügyfélszolgálatain személyesen. A figyelemfelhívás célja, hogy az ellenőrzések megkezdését megelőzően rendezzék kötelezettségeiket a mulasztók.