Komoly átrendeződés jöhet a taxitársaságoknál

Taxisok blokkolják az Erzsébet híd 2 sávját 2016 május 17-én Taxisok blokkolják az Erzsébet híd 2 sávját 2016 május 17-én
Taxisok blokkolják az Erzsébet híd 2 sávját 2016 május 17-én
Vágólapra másolva!
Nem csak, hogy túlélték, de meg is erősödtek a taxitársaságok a közösségi autószolgáltatókkal vívott harcban. 2015 második és 2016 első felében az Ubertől voltak hangosak a taxitársaságok mindennapjai, azonban elemezve a társaságok beszámolóit, egyértelműen sikeresnek könyvelhetik el az elmúlt időszakot.
Vágólapra másolva!

„Bár a piac továbbra is az egyéni vállalkozókról szól, 2015-ben 13 százalékos árbevétel növekedésről számoltak be a taxitársaságok, ezzel a piacon működő cégek árbevétele megközelíttette a 10 milliárd forintot" – mondja Pertics Richárd az Opten Kft. céginformációs vezetője.

Taxitársaságok árbevétele éves bontásban

Év Árbevétel (eFt) Adózás előtti eredmény összesen (eFt)
20114 211 617-432 163
20124 443 879-312 635
2013155 912-159 948
2014782 749 56 642
20159 950 097160 535

Összességében mindenképp pozitív jelenség, hogy a veszteséges évek után immár 2 évet zárt pozitív eredménnyel a szektor. A cégek árbevétel arányos eredményessége ugyanakkor minimális, ami részben a piac telítettségének, részben az egyéni vállalkozók körüli szürkegazdaságra vezethető vissza.

Nagy kérdés, hogy az online kassza 2017-es bevezetése milyen hatással lesz a szektorra. Vélhetően

komoly átrendeződés várható,

mint ahogy az az online kassza korábbi bevezetéseinél is tapasztalható volt.

A szürkegazdaság visszaszorulásával a nagyobb társaságok tovább erősödnek, és összességében mindenki magasabb bevételekről és adókról fog beszámolni. A legalizált forgalom ugyanakkor kellemetlenül fogja érinteni azokat az egyéni vállalkozókat és mikrovállalkozásokat, akik eddig csak ügyeskedéssel tudták kitermelni a költségeiket.

„A megugró bevételek vélhetően

de összességében tisztulni fog a piac, ami mind a taxisok, mind az utasok, mind az ország gazdasága szempontjából hasznos" – mondja az Opten szakértője.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A szektorban jelenleg mintegy 800 cég működik közel 2 000 alkalmazottal, de az ágazat gerincét a mintegy 6 000 egyéni vállalkozó adja. Az online kasszarendszer bevezetésével vélhetően

az egyéni vállalkozók szerepe csökkenni fog,

de drasztikus változások azért vélhetően nem várhatóak.

Megerősödtek az Uber-sztoritól

Az Uber visszaszorulásának és a fehéredő piacnak vélhetően a nagy taxitársaságok lesznek a legnagyobb haszonélvezői. 1-2 kivételtől eltekintve a nagy cégek eredményesebb évet zártak 2015-ben, mint 2014-ben, és az Uber sztoriból megerősödve jöttek ki.

Forrás:Opten

Úgy tűnik, tanultak is a közösségi történetből, legalábbis a mobil alkalmazások ma már természetessé váltak a taxik életében is, ami korábban kevésbé volt jellemző.