A közbeszerzésekben főleg alvállalkozókkal trükköznek

pénz, forint, közbeszerzés
pénz, forint
Vágólapra másolva!
Az első kilenc hónapban több mint 170 ellenőrzést indított a Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárásokban megkötött és teljesített, vagy még folyamatban lévő szerződések módosításaival kapcsolatban. 
Vágólapra másolva!

Az eddigi mérleg:

  • 12 büntetőfeljelentés,
  • 51 jogorvoslati eljárás,
  • 5 törvényességi felügyeleti eljárás a cégbíróságon, számos bejelentés a Gazdasági Versenyhivatal, és a Nemzeti Nyomozó Iroda felé,
  • és 2 polgári peres eljárás a szerződés semmisségének kimondására.

Az első háromnegyed év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a közbeszerzési jogsértések nagy hányada,

mintegy 50 százaléka az alvállalkozók bevonásával függ össze.

A törvénysértések másik jellemző csoportja a mulasztásos jogsértés, amelyben vagy az ajánlatkérő, vagy az ajánlattevő nem tett eleget időben valamely kötelezettségének, de előfordult hamis adatszolgáltatás, valamint a közbeszerzések mellőzése is – ez utóbbi a feltárt jogsértések egytizedét teszi ki - írja közleményében a Közbeszerzési Hatóság.

9 hónap alatt 170 ellenőrzési indított a hatóság Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A 12 büntetőfeljelentés zöme nagyléptékű építés-beruházások teljesítéséhez kapcsolódik, de érintettek az egészségügyi eszközbeszerzések is. Csalás, költségvetési csalás, a számviteli fegyelem megsértése, valamint gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a hatóság elnöke, de előfordult hamis magánokirat felhasználása is.