Új hatszintes irodaház épül a Váci úton

Kinek a zsebét húzza a gazdasági küszködés? cikkhez, házi költségvetés, számlák, számológép
Vágólapra másolva!
Új irodaházzal bővíti a portfólióját a Futureal-csoport, a Váci úton elkezdődött a 11 ezer 900 négyzetméter bérbe adható alapterületű Advance Tower irodaház építése 36 millió euró (11 milliárd forint) értékű beruházással – jelentette be Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A hatszintes irodaházat 2018 elején adják át. Az épület bruttó alapterületéből 89 százalékos a bérbe adható terület aránya, a közös területi mutató rendkívül alacsony. Budapesten a bejelentett 250 ezer négyzetméternyi irodafejlesztésből 100 ezer négyzetméter jut a Váci útra – mondta.

Forrás: AFP

Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója közölte: a csoport az elmúlt 12 évben 900 millió euró értékben több mint 600 ezer négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztést valósított meg.

A most épülő irodaház iránti jelentős érdeklődés miatt elkezdték a 8 ezer négyzetméteres 2. ütem tervezését is, ezzel az Advance Tower bérbe adható területe közel 20 ezer négyzetméterre nő – mondta.

A cég a válság alatt is 200 fős létszámával a legnagyobb ingatlanfejlesztő maradt. Budapesten a Futureal jelenleg 100 ezer négyzetméteren valósít meg fejlesztéseket az irodapiacon, a lakáspiacon is 10 projektet indítottak el.

Megérzik a munkaerőhiányt

Futó Gábor azt mondta, a kivitelezésben jelentős, 25 százalékos költségnövekedést tapasztalnak, aminek az oka egyrészt a súlyos munkaerőhiány, ami az átadások késését okozhatja.

Tóth József, a 13. kerület polgármestere arról beszélt, hogy a kerület a város legdinamikusabban fejlődő kerülete lett: közel 1 millió négyzetméter kereskedelmi szolgáltatóegység, és 19 ezer új lakás épült, ezzel 73 ezerre nőtt a lakások száma. Mintegy 200 ezer négyzetméter kereskedelmi egység és kétezer lakás építése zajlik itt, világcégek költöznek a kerületbe – mondta.