Jócskán van hátránya a közösségi irodának

coworking
Hány munkaórán át tart ki a csillogás?
Vágólapra másolva!
A közösségi iroda az a hagyományos irodabérletnek, ami az Airbnb a tradicionális szálláshelyeknek. De míg egyfelől a startupos kultúra hozta magával, szembe is megy vele. És egyáltalán nem olyan kényelmes megoldás, mint amilyen menőnek látszik első pillantásra. Az alábbi három szempontról nem is beszélve.
Vágólapra másolva!

Nem olcsóbb,

ellenben drágább, mint irodát bérelni. Tényleg. A havi hat számjeggyel szemben ránézésre nagyon megnyerő az az óránként valahány ezer, de a szcéna nem kizárólag küszködő mikrovállalkozásokból és lelkes wannabee-kből áll.

Már négy-öt munkavállalónál megbicsaklik a matek,

főleg ha hónapról hónapra itt tölti a napot az egész csapat. És amikor megindul a szekér, és tizenkettőre duzzad a létszám, kimondottan veszteségessé válik. Ennyi ember igazán változatos igényei tetemes plusz költség.

A csocsóasztal mint kötelező elem akár rossz vicc is lehetne, de az a munkahelyi etika, amely komolyan veszi a dolgozókat, amely elismeri, hogy lazításra szükség van, valójában a belső márkaépítés része. Monetizálható. De aki ettől ódzkodik, számolja ki a különbséget az otthonról hozott ebéd és a kényszerű napi éttermezés között egy hónapban.

Hány munkaórán át tart ki a csillogás? Forrás: hubwestminster

Sosincs nyugi

Márpedig a zavartalan munka joga mindenkit megillet, az egészséges légkör alapeleme. És ez nem áldozatszerep: a coworking irodában a miénk mellett mindig lesznek más csapatok is, akik mondjuk akkor zajosak és vidámak, amikor a mi csapatunk épp elmélyülten koncentrálna, viszont joggal vágyik a csendre, amikor a mi cégünk az ötletbörzétől hangos. Nem az ő hibájuk, nem a mi hibánk.

Ilyen a konstrukció, itt hosszú távon mindenki zavar mindenkit.

Nincs hová elvonulni, ez pedig végül a termékből fog hiányozni.

Jó játék, de a tartós eredményekhez komolyabb pálya kell Forrás: Origo

Végül ott a pszichológiai hátulütő:

a saját székhely sokkal több, mint a munkavégzés helye. Azt jelképezi, hogyan definiálja magát a cég, és azt, merre tart és hová szeretne eljutni. A jelenlegi és jövőbeli, a reális és az ideális piaci helyzetet. Az ember másképp dekorálja az albérletet, másképp a saját lakást. A coworking iroda mint munkahely pedig

olyan, mint éjszakáról éjszakára valaki más ágyában aludni.

Egy coworking irodában képtelenség átélni a jogos büszkeséget. Vagyis lőtt sebet kap a vállalati kultúra. Márpedig a kultúra megeszi reggelire a stratégiát: míg utóbbiért vészhelyzetben egy ceruzát nem tesz arrébb senki, az előbbivel azonosul. Jó esetben a kultúrájéért választotta a munkahelyét.

(Innen)