Minden vállalkozásnak elengedhetetlen, hogy a tevékenységéhez optimálisan igazodó adózási formát válasszon. A kiva, ezek egyike lehet, ám - lévén egy viszonylag friss módozat - kevesen ismerik előnyeit. Ebben hozhat változást, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hozzáférhetővé tett egy összefoglalót a témában.
A megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényes keretek között. Ezt minden vállalkozó tudja. Az is közismert, hogy a vállalkozások több speciális adózási formát választhatnak ma már megyarországon. Viszonylag gyorsan népszerűvé vált a kisadózók tételes adója, a kata, amely a legegyszerűbb és tán legkényelmesebb, ám elsősorban kisebb cégeknek, egyéni vállalkozóknak ideális.
5-ből 4 vállalkozás jobban járna
A katával egyidőben vezették be kisvállalati adót, a kivát, amellyel eddig jóval kevesebben ismerkedtek meg. Ezen változtatna a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal, hogy az eddig is az érdeklődők rendelkezésére álló kiva-kalkulátor mellett, összeállítottak egy anyagot azokról a változásokról, amelyek az adónemet érintik. (A kalkulátor és az összefoglaló innen érhető el.)

Érdemes a kérdéssel a kisebb vállalkozásoknak foglalkozniuk, a tárca számításai szerint ugyanis a kisvállalati adó (kiva) választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint 80 százaléka jobban járna mint a mostani adózási formájával.
Könnyítések a jövő évtől
Annak a cégnek, amelynek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyik növekedésre fordítja vissza a nyereségét, mindenképp érdemes átgondolni a kivára-váltást a misztérium szerint. A döntésben segít a gazdasági tárca kalkulátora és a részletes tájékoztatója is.
Ráadásul 2017-től további könnyítéseket vezetnek be. A változások a tárca közleménye szerint nemcsak a kivás cég büdzséjére hathatnak jótékonyan – hiszen
az érintettek összességében 1 milliárd forintot spórolhatnak majd –, hanem a jelentős egyszerűsítésnek köszönhetően még az adminisztráció is csökken.
Az alkalmazott létszámfeltételnek is több cég tud megfelelni, hiszen 2017-től
- az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig választható a kiva, és
- a vállalkozás mindaddig a kisvállalati adó hatálya alatt maradhat, amíg a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a 100 főt.
Kinek érdemes a kivát választani?
A kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. A kisvállalati adó mértéke a törvény által meghatározott adóalap 16 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.