Amerikában tömegével zárnak be a bankfiókok

JP Morgan bank központ New York
A JP Morgan bank központja New Yorkban
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok legnagyobb bankjai százával zárják be a fiókjaikat. A bankrendszer működésének átalakulásának következtében a tavalyi harmadik negyedév óta a Bank of America, a Citigroup és a JPMorgan összesen 389 fiókon húzta le rolót.
Vágólapra másolva!

A Bank of America, amely a válság előtt több mint 6 ezer fiókot üzemeltett, mára csupán 4629 fiókot tart nyitva. Ráadásul a pénzintézet 112 központot zárt be az elmúlt évben – írja a Business Insider. A bank harmadik negyedéves jelentéséből kiderül, hogy a bezárások oka a fokozatos átállás az önkiszolgáló digitális csatornákra, illetve az online, a mobilbanki, valamint az ATM szolgáltatásokra.

A jelentés szerint a pénzintézetnek ma 21 millió aktív mobilbank felhasználója van, és a betéti tranzakciók 18 százaléka már mobileszközökön történik.

Ami pedig kényelmesebb az ügyfélnek, az előnyös a részvényeseknek is.

A digitális megoldások ugyanis a bankfiókokba való besétálás költségének csupán egytizedét jelentik a bank számára – mondja Paul Donofrio, a Bank of America pénzügyi vezetője.

Nagy átalakulások

Mindeközben a megmaradt bankfiókok szerepe is változás alatt van. Ahogy ugyanis egyre terjednek az online megoldások, a személyes találkozók jelentősége is átalakul. Éppen ezért a bankfiókok sokkal több jelzálog- és befektetési szakértőt alkalmaznak. Ezek ugyanis tipikusan olyan területek, melyek igénylik a szemtől szembeni ügyintézést és tanácsadást.

Komoly változások mennek végbe az amerikai nagybankoknál Forrás: AFP/Getty Images/Stan Honda

A pénzügyi szokások átalakítása mindazonáltal nem csupán a bankfiókokat érinti, hanem

a bankoknál dolgozók álláshelyeit is.

A Bank of America például még júniusban jelezte, hogy 8 ezer munkahelyet tervez megszüntetni a kereskedelmi banki üzletágában.

Változások mindenhol

A Bank of America azonban nem az egyetlen bank, amely ilyen változásokon megy keresztül. A Citigroup a nemrégiben közzétett harmadik negyedéves jelentésében szintén azt közölte, hogy egy év alatt 7 százalékkal (116 fiókkal) csökkent a teljes bázisa, globálisan 2679 bankfiókra. A Citigroup vezetése is a technológiai átalakulást valamint a költségcsökkentést és a nyereségesség fokozását nevezte meg vezető okokként.

A változások általánosságát támasztja alá, hogy a Citi Global Perspectives and Solutions (GPS) idei tanulmányában hangsúlyozta, a bankok hamarosan elérik az „automatizálási fordulópontot", aminek következtében hamarosan

mintegy 30 százalékkal építhetik le a teljes alkalmazotti létszámaikat.

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Brian Ach

Ezzel párhuzamosan a JPMorgan pénzügyi vezetője közölte, az új számlanyitások több mint háromnegyede digitális csatornákon keresztül történt, az aktív mobilhasználók száma pedig 17 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben.

Noha egyes bankok, mint a Wells Fargo még nem jelezték, hogy jelentősebb fiókbezárásokat hajtanának végre, a számok azt mutatják, hogy a fizikai bankfiókokhoz hűséges ügyfelek és az interakciók száma rohamosan csökkent. Éppen ezért – mondja a CLSA banki elemzője – csak az a kérdés, hogy a bank mikor kezd el fiókokat becsukni a többiekhez hasonlóan.