Családban maradjon vagy bízzuk a profikra? A cégutódlás dilemmája

családi vállalkozás üzlet
Vágólapra másolva!
Minden családi cég vezetője arról álmodik, hogy még az ükunokái jólétét is megalapozza, akik ezért hálás szívvel gondolnak rá – az ide vezető út azonban nem jár törvényszerűen azzal, hogy apáról fiúra kell szállnia a cégvezetésnek. Sok esetben épp a közeli rokonsághoz való értelmetlen ragaszkodás vezet oda, hogy az első generáció magával viszi a sírba a céget – de mi lesz a vállalattal, ha az érzelmileg is elkötelezett tulajdonosok kiadják a kezükből az irányítást?
Vágólapra másolva!

Ahogy arra a közelmúltban több cikkben is felhívtuk a figyelmet: komoly korszak- és generációváltás előtt áll több tízezer hazai vállalkozás. A rendszerváltás környékén alapított cégek közül azoknak, amelyek az elmúlt jó negyedszázad minden viharát sikeresen átvészelték, most olyan problémával kell megküzdeniük, amit világszerte csak a családi cégek harmada képes túlélni.

Családi vállalkozás Forrás: Dreamstime

A családi tulajdonban lévő vállalkozás átörökítése jellemzően egy jól tervezhető folyamat – egy sikeres cégvezetőt nyilván nem ér váratlanul az a hír, hogy nem állhat a kormányrúd mellett az idők végezetéig.

A családi vállalkozás azonban egyáltalán nem úgy működik, mint egy multinacionális konglomerátum vagy egy átlagos nyíltkörűen működő részvénytársaság:

nem egy szigorú szakmai elvek mentén működő testület irányítja a tulajdonosok folyamatos számonkérő figyelme mellett, hanem – Magyarországon jellemzően – az alapító tulajdonos, aki évtizedek munkáját tette bele talán utolsó forintjainak vagy épp családi otthonának kockáztatásával alapított cégébe.

Több, mint a cégem: a gyerekem

A saját családi cég vezetése mindig sokkal több érzelmi tényezőt hordoz magában – ennek minden előnyével és hátrányával.

Az érzelmi faktorok időnként gúzsba kötik, megbénítják a cégvezér kezét

egy-egy nehéz döntés meghozatalakor, például egy csődeljárás elindításakor (ami a közkeletű tévhittel ellentétben egyáltalán nem jelenti törvényszerűen egy vállalat végét). Máskor viszont épp ugyanezen érzelmi kötődés tud olyan plusz energiát, odaadást, szívósságot adni a cégvezetésnek, ami átsegítheti a legnehezebb helyzeteken is – olyan esetekben is, amikor a speciális kötődés nélkül már rég kapitulált volna a menedzsment.

Egy napon ez mind a tiéd lesz, gyermekem

Ez a kettősség nem csak a cég hétköznapjaira nyomja rá bélyegét: komoly dilemmát jelent az utódlás kérdésénél is. Az évtizedeken át dédelgetett, tűzön-vízen keresztülvitt, tulajdonképpen saját gyermekként kezelt vállalkozást az alapító tulajdonos azután is szeretné biztos kezekben tudni, hogy ő maga már nem tudja vagy nem akarja ellátni a cég vezetését.

családi vállalkozás dreamstime

A hazai cégek többségénél a kutatások szerint – csakúgy mint a nemzetközi piacon – leginkább a családon belül képzelik el az utódlást. A motivációk közt egyébként is a család megélhetésének biztosítása van az első helyen az aktív években is, és persze ki ne akarna nyomot hagyni maga után, bekerülni a családi legendáriumba?

Jól összerakta a céget az öreg

– mondják majd elismerően unokáink unokái, amikor az általunk megalapozott jólét közepette a családi ebédnél feltekintenek a falon lógó portrénkra.

Ha a cégutódlás tervezett folyamat eredménye, akkor a régi és az új vezetés hosszú éveken át egymás mellett viszi az üzletet. Kevés felemelőbb érzés van annál, mint amikor szülő és gyermek teljes egyetértésben éri el sikereit nap mint nap, egymást motiválva, a régi és új ismereteket összehangolva, tudásukat kölcsönösen kiegészítve viszik előre a vállalatot. Ha nagyobb a család, akkor mindezt akár több testvér, közeli rokon is együtt végezheti az alapító szülővel, szülőkkel.

Megmaradhat a családi vállalkozások egyik legnagyobb előnye:

a villámgyors döntéshozatal lehetősége, a rövid reakcióidő, az alkalmazkodás képessége, miközben a családi vagyon is egyben marad.

Ha sikerül megtalálni, hogy a családtagok közül ki miben erős, akkor jól eloszthatóak lesznek a cégvezetéssel járó feladatok. Ha ez megfelelő tulajdonosi szemlélettel párosul, biztosak lehetünk benne, hogy a következő generáció a cég prosperálása érdekében fog dolgozni, és évtizedek múlva megerősödve adhatja tovább a vállalatot. Azt a vállalatot, amelyet úgy ismer, mint a tenyerét – az összes üzleti folyamattal, az üzleti partnerekkel, beszállítókkal, vevői körrel együtt.

Az sem utolsó szempont, hogy bár éhen halni senki sem szeretne a cégért,

a nehéz időszakok átvészelésére sokkal nagyobb esélye lehet a cégnek, ha (érzelmileg is) elkötelezett családtagok alkotják.

Ha egy-két hónapig csökkentett fizetésért vagy ingyen kell dolgozni cserébe azért, hogy a cég megerősödve kerülhessen ki a viharból, a tulajdonos családtag könnyebben vállalja a kompromisszumot, míg egy külsős akár jogi eszközökhöz is nyúl, ha úgy érzi, járandósága elmaradt – majd továbbáll egy másik céghez, amelyik épp nincs gödörben.

„Mikor kisgyerek volt Pistike - foglalkoztak vele"

Mi történik azonban akkor, ha nincs alkalmas utód a láthatáron? Egyszerűbb a helyzet, amikor konkrétan nincs a családban gyermek, fiatal közeli rokon - vagy éppen akad, de már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy akár saját elhatározásából, akár más tényező miatt nem fogja tovább vinni a céget.

Ez ilyenkor tiszta sor: külső megoldást kell keresni.


Nagyobb azonban a baj, amikor rosszul mérik fel az utódlás lehetőségét: például ragaszkodnak a legidősebb fiúhoz, mint örököshöz, akkor is, ha totálisan alkalmatlan a feladatra. Nem véletlen, hogy az első generáció után a családi cégek kétharmada eltűnik: az örökös kiválasztása és felkészítése nehéz és időigényes feladat, ami már az elején elbukhat, ha az alapító csupán a közeli rokonsági fokra alapozva választja ki követőjét, esetleg ragaszkodik a primogenitúra elvéhez, és nem győződik meg a szükséges készségek és képességek meglétéről. Rosszabb esetben éveken át rengeteg energiát öl abba, hogy megpróbálja a lehetetlent, és alkalmas utódot neveljen egy alkalmatlan jelöltből.

Családi vállalkozás dreamstime

Bár a családi cégeknél gyakorta jellemző erős érzelmi kötődés miatt ez gondot okozhat, a jó cégvezetőnek képesnek kell lennie átlépni a családi kapcsolatok jelentette korlátot, és időben be kell látnia, ha a vállalat vezetését a későbbiekben kívülről kell biztosítania. A tulajdonosi jogokat természetesen örökölhetik a családtagok, nincs szükség feltétlenül teljes exitre –

el kell azonban választani a menedzsment-szerepkört a tulajdonosi szerepektől.

Egy profi testületre bízni a cég vezetését ráadásul egyáltalán nem jelent hátrányt – bár a cég, a cégvezetés, a vállalati kultúra jellege természetszerűleg átalakul, épp a családi vállalkozások azok, akik a legjobban tudják, hogy a változás – ha jól mendzselik – előrébb viheti a céget.

Miközben az érzelmi kötődés miatt egy családi cég vezetője nem mindig tud egyet hátralépni és onnan szemlélni a cég ügyeit és problémáit, egy szakmai stáb könnyen függetleníteni tudja magát ezektől a tényezőktől. Olyan ez, mint a portfólió-menedzsment:

a legprofibb, milliárdokat kezelő befektető keze is gyakran megremeg, ha saját vagyonáról kell döntést hoznia,

miközben az ügyfelei pénzét higgadtan, pontos szakmai meglátások mentén képes mozgatni egy nagyságrenddel nagyobb tételben is.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a rokonok azért korántsem mindig jönnek ki jól egymással. A szülő-gyermek vagy a testvérek közti viszony nem törvényszerűen felhőtlen, az ember azonban nem cserélheti le az apját vagy a nővérét.

Ha viszont a menedzsmentben ütköznek feloldhatatlanul az álláspontok, ez lényegesen egyszerűbben feloldható.

Ugyanígy sokkal könnyebben betömhetőek azok a lukak, amelyek a vezetői kompetenciák terén felmerülnek, ha nem csak a család berkein belülről válogathatunk, hanem az összes képzett és tapasztalt szakember közül, akiket csak meg tudunk fizetni.

Családi vállalkozás dreamstime

Miközben a családon belüli öröklésnél önmagában a fiatalok, a következő generáció érkezése is magával hozhatja azokat az új megoldásokat –

akár a vállalati kultúra, akár a modern technológiák, az IT területéről -,

amelyek vérfrissítést hozhatnak a cégnek, egy kívülről érkező szakemberekből álló menedzsment jóval nagyobb eséllyel hoz olyan új tudást a cégnek, amelyhez egyébként biztosan nem férnének hozzá a viszonylag azonos körben mozgó családtagok.

A családi vállalkozások utódlásánál tehát egyaránt lehet előnyös választás az alkalmas családtagokra bízni a vezetést és a menedzsment-feladatok leválasztásával külső szakembereknek átadni a kormányrudat. Ami a legfontosabb, hogy – akár külső szakértők bevonásával – alaposan megtervezett és kivitelezett folyamat végeredménye legyen a vezetés továbbadása.