A Fidesz nem tervez vasárnapi boltzárat

2016.10.27. 08:26

Ötpontos javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelmi dolgozók helyzetének javítására, ám ebben szó sincs a vasárnapi boltzár ismételt bevezetéséről – mondta Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő a Magyar Időknek.

A politikus – aki a Vállalkozásfejlesztési Kabinet vezetője – elmondta: még az ősszel az Országgyűlés elé kerül a Fidesz-frakció törvénymódosító javaslata, amely a kötelező vasárnapi boltzár eltörlése után az ágazatban foglalkoztatott munkavállalók rendezetlen helyzetén könnyítene. 

A frakció öt fontos kérdésben vizsgálja a jogi szabályozás lehetőségeit, ám ezek közül egy sem szól arról, hogy ismét törvény korlátozza az üzletek nyitvatartási idejét.  Szó sincs újabb vasárnapi boltzárról – mondta Szatmáry Kristóf.

KDNP: Két szabad vasárnapot

Az Origo is beszámolt arról, hogy a KDNP is javaslatcsomaggal készül a témában: a kisebbik kormánypárt még idén benyújtja előterjesztését, ami garantálná a havi két szabad vasárnapot. Ezt a mostani javaslat kiegészítené azzal, hogy amikor a munkavállaló vasárnap szabad, a szombatot is szabadnapnak kell megkapnia. 

Harrach Péter és pártja, a KDNP havi két szabad vasárnapot szeretneFotó: Mudra László - Origo

Ez a lépés nem meglepő amúgy a KDNP-től, hiszen Harrach Péter, a párt frakcióvezetője még szeptemberben, az Origónak adott interjúban arról beszélt: a törvényben biztosított havi egy szabad vasárnap helyett kettőt javasolnak. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK