A belga kormánynak sikerült megegyezni Vallóniával a CETA-ról

Vágólapra másolva!
Határozatlan időre elhalasztották az unió és Kanada közt kötendő szabadkereskedelmi egyezmény aláírását, mert a belga kormány nem tudott megállapodni Vallónia tartománnyal az egyezmény elfogadásáról. A bejelentés után nem sokkal sikerült egyezségre jutni a tartománnyal.
Vágólapra másolva!

Határozatlan időre elhalasztják az Európai Unió és Kanada között október 27-e, csütörtökre tervezett csúcstalálkozót, miután nem sikerült megállapodásra jutni a felek közti szabadkereskedelmi egyezményről (CETA) a belgiumi Vallónia tartománnyal - közölték uniós források.

- mondta a névtelenséget kérő uniós tisztségviselő.

Sikerült megegyezni

A lemondásról szóló hír napvilágra kerülése után nem sokkal a belga kormánynak sikerült megállapodni Vallóniával, jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök.

Sajtótájékoztatóján Charles Michel kijelentette, a CETA nagyon fontos a vállalatok, a gazdaság számára. Didier Reynders külügyminiszter pedig jogosnak nevezte a szerződéssel kapcsolatos korábbi vallon aggodalmakat.

Később Paul Magnette vallon kormányfő is megerősítette, hogy egyezségre jutottak.

- mondta. Hozzátette, "Vallónia rendkívül boldog, hogy meghallgatták a követeléseinket".

Az uniós nagykövetek megvizsgálják a megállapodást. Arról nincs hír, az EU és Kanada végül mikor írhatja alá a CETA-t.

Kanada kész aláírni

Chrystia Freeland kanadai kereskedelmi miniszter szóvivője korábban bejelentette, hogy küldöttségük nem utazik Brüsszelbe, de

Ottawa továbbra is készen áll aláírni ezt a "fontos megállapodást", amikor Európa is kész erre.

Minden kormány támogatja

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonbanaz ország államberendezkedése miatt szüksége volt Vallónia beleegyezésére.