Magyarország pályázik az uniós bankfelügyeletre

Varga Mihály sajtótájékoztató
Budapest, 2016. július 29. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Közel a teljes foglalkoztatottság Magyarországon címmel tartott sajtótájékoztatójára érkezik a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2016. július 29-én. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió több intézményét és nyugati nagyvállalatok nagyobb csoportját is Magyarországra csábítaná Londonból a kormány – írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a lapnak azt mondta: a kabinet a múlt héten már hivatalosan is beadta pályázatát az EU bankfelügyeletének ide költöztetéséért, és az ország hamarosan versenybe szállhat az uniós gyógyszerhatóságért is.

A cégeket az adózás egyszerűsítésével nyernék meg.

A kormány megpróbálja kihasználni, hogy a britek kilépése miatt a következő időkben több fontos intézmény és nagyvállalat is elhagyhatja Nagy-Britanniát.

Varga Mihály szerint Magyarország szerepét, befolyását növelhetné,

ha az Angliából elköltöző intézmények egyike, vagy akár több is közülük Budapesten találna új otthonra.

Varga Mihály szerint Magyarország szerepét, befolyását növelhetné, ha a brexit miatt Angliából elköltöző intézmények Budapesten találnának új otthonra Forrás: MTI/Marjai János

A miniszter úgy vélekedett, gazdasági előnyök egész sora is fűződhetne ahhoz, ha az uniós bankfelügyelet székhelye ezentúl nálunk lenne. Ennek nyomán új pénzügyi szereplők, bankok és befektetők jelenhetnének meg Magyarországon, ami

érdemi fellendülést is hozhatna a bankszférában.

Varga Mihály szerint a legfontosabb feladat most az adóeljárás, az adóadminisztráció egyszerűsítése. A múlt héten benyújtott őszi adócsomagot éppen a bürokratikus terhek lazításáért alakította ki a szaktárca, és további lépések is várhatók – mondta Varga Mihály.