A cég, ha mérgez

Belegondolt már, mitől olyan népszerűek a rettenetes főnökről és pusztító irodai napokról szóló filmkultúra? Talán az azonosulás ereje teszi: szinte mindenki látott már ilyet. Sajnos belülről.

Csak mert sokan csinálják, még nem biztos, hogy működik – a gyors eredményekre fókuszáló, cserébe a felszín alatt gyilkoló vállalati kultúra minden társadalomnak jó drága, mégis elfogadott stratégia. Pedig nem sokban különbözik attól, mintha az így iskolázott menedzser korbáccsal hajtaná a dolgozóit. Természetesen nem rosszaságból, csak mert a számok nyelvén igazolva látja az eredményt.

A magas nyomáson üzemelő cég munkavállalói gyorsan eljutnak a feltűnő tünetekig: az Entrepreneur cikke szerint a munkahelyi balesetek 80 százalékát a stresszre lehet visszavezetni, de körülbelül ilyen arányban keresik fel a háziorvosukat is pusztán amiatt, amit a munkahelyükön átélnek.

Szóval kedves, hatékony stratégiamegvalósítás-junkie menedzserek, az alábbiak miatt nem okés a gyilkos légkör.

A természetben király, főnökként nem annyira Forrás: AFP

Széthajtják az agyukat

Semmi nem égeti úgy fölöslegesen a jó képességeket – egyébiránt tehát magát a vállalat pénzét –, mint amikor túldolgoztatják a munkavállalókat. Csapda ez a vezetőnek, elég könnyű beleesni. A többieknek pedig meglehetősen ellentmondásos élmény: ha olyan jók, miért kapnak büntetést? A cikk a Stanford egy kutatását idézi, eszerint a túlhajtás nettó zsákutca. Heti 50 óra felett már maga a produktivitás zuhan meredeken, ráaádásul addigra mindenki olyan rossz állapotban van, hogy csak nagyon fáradságosan lehet újra normalizálni a szintet.

Nincs empátia

A felmondások egyik leggyakoribb oka a súrlódásokkal teli kapcsolat a vezetővel. Valójában nem is ülhetne bele abba a süppedős bőrfotelbe az, akinek nem saját lelkiismereti elvárása, hogy rugalmasan és dinamikusan vegyítse a szakmait az emberivel. Ezt érezni kell. Embernek tekinteni a másikat nem azt jelenti, hogy pátyolgatják, hanem hogy együttéreznek vele, ha mondjuk nehéz élethelyzetben van. Ugyanakkor felnőttként kezelik, hiszen ez mégiscsak professzionális környezet. Az együttérzést pedig minden vezető elkezdheti így: képzelje el, milyen vona olyan embernek dolgoznia mindennap sötét estig, aki az arctalan termelőt látja benne.

Nincs jutalom

Könnyű úgy dönteni, hogy az apró figyelmességekre nincs is olyan nagy szükség, hiszen apró gesztusokról van szó, de az igazság az, hogy még a csúcsatlétának is jólesik a dicséret, a primadonna sikeren edzett szívét is melengeti a gratuláció. A menedzseri feladatok közé tartozik az elismerés is. A jutalmazás. Akár egy rendkívüli összegben kifejezve.

Sosincs buli

A lazaság a munka rovására megy? Ez részben még igaz is lehet, de a stabil szociális kapcsolat nagyon sokat számít a vállalati kultúrában. Aki jól érzi magát a munkahelyén, annak nem külön teher a maximumot adni, és a kiégés sem fenyegeti.

Túl sok értelmetlen szabály

Tény, hogy szabályozott környezetről beszélünk, szét is esne különben, de az már baj, ha mindezt egyfajta rövidlátó, korlátolt, szellemileg rest kényelemvágy irányítja. Vannak munkahelyek, ahol meg van szabva, ki hány percet tölthet a mosdóban naponta. Ha ettől nem párolog el a józan ész, semmitől.

Megteszem, mert megtehetem

Mind közül a legkobrább méreg. Azt hiszi, profinak tűnik, keménynek és üzletiesnek, ha az utolsó pillanatban ad feladatot, ha sportból lekicsinyli vagy megsemmisíti a másik teljesítményét? Nem az. Ilyet a kisszerű kívülálló tesz, aki a dilettantizmusát leplezi az ad hoc és teljesen értelmetlen új feladattal. Olyasmi, mint a régi reklámban az “Akkor… akkor… mutassa az izzókészletét!” Buta rögtönzés, hatalmi gonoszkodás, amely mögött semmi más, irigység és félelem lapul. Igen, félelem. Konkrétan a lebukástól. Hogy ez a kedves vezető valójában egyáltalán nem érdemli meg a pozícióját.

Pedig mindez nem is ijesztő. Csak igaz.