Helyes-e politikáról vitatkozni a munkahelyünkön?

Karnyújtásnyira van az amerikai elnökválasztás napja, november 8-a. Hogy fogadják a cégek, ha egy “Vele vagyok” (I'm with her - ez Hillary támogatási szlogene), vagy egy “Tegyük újra naggyá Amerikát” kitűzővel megy dolgozni, ha plakátot vagy szimbolikus kalapot tesz valaki az asztalára? Beleszólhat-e a vezető? Helyesen teszi-e, ha megszabja a határokat?

Az SHRM (Society for Human Resource Management) szerint minden negyedik szervezetnél létezik írott szabály arra, mennyire elfogadott a cégnél bármilyen, a politikához köthető tevékenység, és ebbe a beszélgetés vagy vita is beletartozik, írja a Glassdoor blogposztja. További 8 százalékuknál csak íratlan szabály, azaz közmegegyezés született róla és mindenki tisztában van vele.

A döntő többségnél azonban semmiféle konszenzus nincs a kérdésben.

Teljes mértékben a munkavállalók belátása és diszkréciója a kulcs. Az biztos, a kampánytárgyak demonstrációja nem könnyíti meg a munkát egyetlen vállalatnál sem. Kérdés tehát, hogyan lehet ártó hatás nélkül politikai témákba bonyolódni, ha már elkerülhetetlen.

Mennyire helyes nyíltan állást foglalni reggel 8 és délután 5 között? Forrás: AFP

A közös nevező

Dale Carnegie híres kézikönyvében (Hogyan szerezzünk barátokat, hogyan bánjunk az emberekkel?) találjuk a gondolatot, milyen fontos, hogy

minden beszélgetés kezdődjön egyetértéssel.

Ő azt javasolja, először is dobjunk be valamit, lehet ez apróság is, amire a partner kimondja az egyetértés szavát. Ettől rögtön nyitottabbá válik, és nagyobb eséllyel fogadja el vagy be az álláspontunkat.

Valószínűleg nem a politikai témákra gondolt elsősorban, de ha egy pártoskodó beszéletés azzal kezdődik, hogy két ellentétes nézetű fél lelkesen igenezik egymásnak, nem jelenti, hogy álláspontot is váltottak, de sokat segít a rázós terepen. “Abban egyetérthetünk, hogy az oktatás és az egészségügy helyzetét a legsürgősebb megjavítani” – ki az, aki erre ne válaszolná lelkesen, IGEN! Ezek után következhetnek az érvek a konkrét megvalósítás, a programok mellett és ellen.

Pártatlanság

Aki kételkedik az álláspontja helyességében – és az intelligens ember mindig fenntartja a lehetőséget arra, hogy nincs igaza –, a legjobban egy pártatlan megállapítással jön ki a helyzetből. “Az ország helyzete fontosabb annál, hogy ki nyer”: az állítás igaz, nem passzív, nem gyenge. Ellenben csökkentheti a feszültséget.

Katy Perry egyetlen nyilvános pillanatában sem rejtette véka alá az elmúlt hónapokban, hogy 100 százalékig Hillary-támogató. Igaz, nincs is szabályos értelemben vett munkahelye Forrás: AFP/2016 Getty Images/David Becker

Ki vásárol a dühös eladótól?

A politikai kérdésekben valószínűleg mind annak örülnénk, ha minél több embert megnyernénk a saját preferenciánknak. Nagy győzelem, ha bárki azért gondolja meg magát, mert olyan okosakat mondunk. De attól, aki boldogtalan, ritkán kérünk tanácsot és támogatást.

A nyugalom, a derű mindig meggyőző, a frusztráció, a harag nem.

Aki szarkasztikusan támadja a másik meggyőződését, csak megerősíti őt benne. És igazán nem lehet a szemére lobbantani a frappáns visszaszúrást. Aki ilyesmiben nem szeret részesülni – és ideális esetben egyikünk sem –, mást se hozzon ebbe a helyzetbe. “Annak az embernek, akit akarata ellenére győztek meg, valójában nem változott meg a véleménye” – ezt is Dale Carnegie tanítja a meggyőzés művészetéről. Nyomás hatására csak a felszínen lehet engedni.

Ha már muszáj, ne itt

A megosztó témák hatása összetett, gyűrűzik a felszín alatt. A politikailag korrekt szókincs határai nincsenek ércbe vésve, sokszor egy jóhiszeműnek szánt megjegyzés több évvel később érik be, és nem mindenki szereti az ilyen meglepetéseket.

Vigyék ki. Komolyan. Ennyire egyszerű. Válasszanak egy semleges helyszínt az iroda falán kívül, és meccseljék le. Lapzártáig ez a legegészségesebb kecske-káposzta megoldás.