A laboratórium által kiadott eredmény szerint a Szatmári ágyas szilvapálinka minősége nem megfelelő, súlyos íz és illathibája van, ezért a termék visszahívása a „nem megfelelőség” miatt történt, mondta Horváthné Sélley Erzsébet, a Vas Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági, növény- és talajvédelmi főosztályának vezetője.

Elmondta, hogy a pálinka ellenőrzése az éves monitoring terv alapján, szúrópróbaszerű ellenőrzés során történt, az érzékszervi vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal akkreditált budapesti laboratóriuma végezte, és nem a termék lejáratása volt a cél. A laboratóriumi eredmény alapján született határozattal szemben a terméket előállító társaság szerdai határidővel fellebbezést nyújthatott be, tette hozzá Horváthné Sélley Erzsébet.

A Panyolaival is gond volt

Szerdán a Tesco-Global Áruházak Zrt. honlapján tette közzé, hogy kivonja a forgalomból a Panyolai Szilvórium Zrt. 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinkáját. Az áruházlánc közölte, hogy a Vas Megyei Kormányhivatal főosztályának határozata alapján kezdeményezte és hajtotta végre a termék visszahívását, a termékkel kapcsolatban minőségbeli problémát tapasztaltak érzékszervi vizsgálat során.

A terméket gyártó társaság ugyanakkor azt közölte, hogy „a pálinka minősége megfelelő, a termék körüli negatív megnyilvánulással vélhetően a Panyolai Szilvórium Zrt. lejáratása a cél”.