Jövőre Pest megyében újulhat meg a legtöbb közút

útfelújítási program dolgozik építőipari munkás Foglalkozás HÉTKÖZNAPI KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY munkaruha munkás ÖLTÖZÉK SZEMÉLY TÁRGY út útfelújítás úthiba útjavítás útjavító munkás
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Idén 568 kilométernyi utat újított fel a Magyar Közút Zrt az országban 69 milliárd forintból. Főleg az alsóbbrendű utak állapotában azonban még mindig jelentős a lemaradás a kormányzat szerint, ezért évről évre növelik az közutak fenntartására szolgáló keretet.
Vágólapra másolva!

A magyar közutak karbantartásában néhány év alatt nehezen pótolható a lemaradás, de az elmúlt években folyamatosan nő a felújításra és karbantartásra fordítható összeg – mondta Tasó László, a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Idén 17 milliárd forinttal többet fordíthatott a Magyar Közút Zrt. az utak karbantartására, mint tavaly.

Az idei komplex útfelújítási program számokban:

  • 568 kilométernyi út újult meg összesen
  • 444 km ebből első vagy másodrendű út
  • 124 km alsóbbrendű út
  • 173 helyszínen folyt az országban idén útfelújítás, ebből 165 helyszínen már befejezték a munkát, és egy kivételével a maradék helyen is kész lesz az út december előtt
  • Összesen 69 milliárd forintból újítottak fel utakat, és ez mind hazai költségvetési forrásból származott.
Jövőre a közútfentartó eszközbeszerzésre is többet költhet majd Forrás: MTI/Mohai Balázs

Idén összesen 260 milliárd forint folyt be az elektronikus útdíjakból, ami hozzájárult ahhoz, hogy a közútkezelő működésének finanszírozása biztosabb lábakon álljon – mondta Tasó László. Az államtitkár az Origo kérdésére hozzátette, hogy bár ez az összeg közvetlenül a költségvetésbe folyik be,

jövőre már 100 milliárd forint van előirányozva a központi költségvetésbe útfelújításra,

és 73 milliárd a működési, karbantartási költségekre, valamint a Belügyminisztérium keretéből is jut valamennyi pénz. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az M5-ös autópálya koncessziója - még a szocialista kormányok idejéből származó PPP-konstrukciója és az állami hitelvállalás - miatt minden évben közel 100 milliárdos tartozást kell rendezni 2031-ig, ami nyilván hiányzik például az útfelújítási keretből is.

A legtöbb utat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében újították fel idén,

de a megyei úthálózatok hosszát figyelembe véve próbálták egyöntetűen elosztani a rendelkezésre álló forrásokat. Az előzetes projektlista szerint jövőre az autópályáktól az alsóbbrendű utakig összesen 850 kilométernyi szakasz újulhat meg az országban. A jövő év „nyertese” Pest megye lehet, ahol mintegy 42 km útszakasz – az idei közel kétszerese – rendbetételét tervezik 6,45 milliárd forint becsült értékben.

Az összesen több mint 32 ezer kilométeres hazai úthálózat közel 44 százaléka szorulna valamilyen mértékű felújításra a különböző vizsgálatok szerint, elsősorban az alsóbbrendű utak terén van nagy lemaradás. Ennek ledolgozását szolgálja az a 400 milliárd forintos forrás is, amelyet a következő öt évre biztosít az állam a közútkezelőnek útfenntartásra és üzemeltetésre – mondta Tasó László.

A kerékpárút-hálózat karbantartása a közútkezelőhöz kerül

Pár héten belül megszülethet a rendelkezés arról, hogy jövőre átveszi a külterületi kerékpárutak karbantartását a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt – jelentette be Tasó László. Mint mondta, az elő feladat a nyilvántartás rendbetétele lesz, de a közutakéhoz hasonló hasonló, komlex fejlesztési program előkészítése is zajlik.

Az évről-évre növekvő forrásoknak köszönhetően jövőre 5 százalékkal emelik a Magyar Közút Zrt. dolgozóinak bérét – jelentette be a társaság vezérigazgatója, Nemes-Nagy Tibor. Hozzátette: a cégnek közel 6000 munkavállalója van, és a cél, hogy mindenkinek a fizetése elérje legalább a havi bruttó 200 ezer forintot. Arról is beszélt, hogy

a közútfenntartót is sújtja a munkaerőhiány: jelenleg több mint 180 betöltetlen álláshelyük van,

és az úthálózat tervezett bővítésével jövőre körülbelül 600 álláshelyük lehet, ezért is fontos a versenyképesebb bérezés.

Az államtitkár hozzátette: a kormány folyamatosan vizsgálja a közlekedési ágazatban dolgozók bérfelzárkóztatásának lehetőségét is, különösen a MÁV-nál látja a béremelés szükségességét.