ITSH: 4.6 milliárdos beruházás és 360 új munkahely

ITSH; Szijjártó Péter; Őri László; Wilson, Chris alpolgármester beszélget Foglalkozás HÉTKÖZNAPI igazgató Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZEMÉLY ügyvezető igazgató Budapest, 2016. november 3.
Budapest, 2016. november 3. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Chris Wilson, az ITSH ügyvezető igazgatója (j) és Őri László, Pécs alpolgármestere az IT Services Hungary (ITSH) Kft. beruházást bejelentő sajtótájékoztatója után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. november 3-án. A cég három vidéki telephelyén, Szegeden, Debrecenben és Pécsen 4,6 milliárd forintos beruházással 360 új munkahelyet hoz létre. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A német tulajdonú infokommunikációs cég, az IT Services Hungary (ITSH) Kft. három vidéki telephelyén, Szegeden, Debrecenben és Pécsen 4,6 milliárd forintos beruházással 360 új munkahelyet hoz létre.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány 650 millió forinttal támogatja a beruházást – mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: az ITSH a Deutsche Telekom-csoport tagja, a Deutsche Telekom pedig a világ egyik legnagyobb telekommunikációs vállalata, élen jár a digitalizációban, ahogy arra az új ipari korszakra való átállásban is, amely meghatározza a világgazdaság jövőjét.

Az ITSH a magyarországi szolgáltató központok közül a legnagyobb, négy városban 4400 embernek ad munkát.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó Péter kiemelte a szolgáltató központok jelentőségét, hiszen – mondta –

az országban működő 90 szolgáltató központ összesen 40 ezer magyar embernek ad munkát,

élen jár a fiatal munkavállalók Magyarországon tartásában. Hozzátette, az autóipari beruházásokat közvetlenül a szolgáltató központok beruházásai követik az idén is.

Chris Wilson, az ITSH ügyvezető igazgatója hangsúlyozta az oktatási rendszer jelentőségét, mint mondta, a diákokkal meg kell ismertetni a legújabb technológiákat, ezért is működnek együtt több oktatási intézménnyel. Emellett

fontos a kooperáció a helyi önkormányzatokkal is

– tette hozzá. Közölte, az ITSH már tíz éve működik Magyarországon. A cég és a kormány tavaly stratégiai együttműködési megállapodást kötött.

Chris Wilson, az ITSH ügyvezető igazgatója Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A bejelentésen jelen volt a pécsi alpolgármester is, aki szerint Pécs kiemelten megbecsüli az együttműködést az ITSH-val, amely

több mint 500 pécsi fiatalnak ad munkát.

A fejlesztéssel most megteremtik a lehetőségét annak, hogy további képzett fiatalok dolgozhassanak magyar városokban, építhessék fel itt a jövőjüket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Chris Wilson, az ITSH ügyvezető igazgatója (j) és Őri László, Pécs alpolgármestere Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az IT Services Hungary Kft. Magyarország legnagyobb infokommunikációs munkáltatója. A német Deutsche Telekom-csoport tulajdonában lévő, Magyarország négy városában – Budapesten, Debrecenben Szegeden és Pécsett – jelen lévő cég

a magyar ICT-szektor egyik legdinamikusabban növekvő vállalkozása.

A nyilvános adatbázis szerint a vállalat nettó árbevétele tavaly 50,08 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 44,57 milliárd forintról, adózott eredménye pedig a 2014-ben elért mintegy 867 millió forintról 2,26 milliárd forintra emelkedett egy év alatt.

A cikk megjelenését támogatta a IT Services Hungary Kft.