Magyarország már nem bóvli

2016.11.06. 10:44

A három nagy hitelminősítő közül utolsóként a Moody’s is felminősítette Magyarországot, így mindhárom cégnél kikerültünk a bóvli kategóriából. A héten több miniszter is jelentős béremelésekről kezdett el beszélni: Rogán Antal után Lázár János és Varga Mihály is azt mondta, reális, hogy négy-öt éven belül 40 százalékkal emelkedjenek a reálbérek. Brüsszel elkaszálta a reklámadót, de a kormány mindent elkövet azért, hogy megvédje. Fejlemény volt brexitügyben is, ugyanis a londoni felsőbíróság szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani a kilépési folyamatot. Ez volt a héten a gazdaságban. 

A Moody’s is felminősítette Magyarországot

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást a Moody’s. A jegybank és a nemzetgazdasági tárca szerint már ideje volt a felminősítésnek, amivel Magyarország immár mindhárom vezető nemzetközi hitelminősítőnél a befektetésre ajánlott kategóriában van. 

A felminősítés indoklásában a Moody’s három fő okot jelölt meg: 

  1. az államadósság-teher csökkenése, az adósságállomány szerkezetének változása, a korábbinál sokkal alacsonyabb a devizaadósság aránya;
  2. a strukturális változtatásoknak köszönhetően 2–2,5 százalékos lehet a gazdasági növekedés a következő években;
  3. jelentősen csökkent a külső sérülékenység, így Magyarország ellenállóbbá vált a jövőbeli külső sokkokkal szemben. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Az IMF kétszázalékos növekedést vár Magyarországtól

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a magyar gazdaság növekedési üteme az idei 2 százalékról jövőre 2,5 százalékra gyorsul, a személyi fogyasztás mindkét évben 3,2 százalékkal emelkedik, a GDP-arányos államadósság pedig 75,3 százalékról 75,1 százalékra csökken. 

A versenyképességet növelné a kormány

Több törvényen változtatna a kormány azért, hogy növelje az ország versenyképességét, jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Mérsékelnék a járulékokat, hogy a visegrádi négyek átlagához közelítsünk, bár a csökkentés mértékéről nem nyilatkozott. Emelik két kisvállalkozói adóforma (a kiva és a kata) bevételi határát, és mérsékelik az adózással kapcsolatos adminisztrációt. A letelepedési kötvényekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy már nem töltik be a három évvel ezelőtti funkciójukat, ezért valószínűleg „tartalékba kerülnek”. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

A Századvég közgazdásza szerint van realitása a 40 százalékos béremelésnek

Reális, hogy öt éven belül akár 30–40 százalékkal megugorjanak a reálbérek Magyarországon, mondta a Magyar Időknek György László, a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető közgazdásza. A szakértő Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének egy korábbi interjújára reagált. György László szerint ekkora bérnövekedéssel megugrana az életszínvonal, és itthon maradnának a magyar munkavállalók, nem Nyugat-Európába mennének dolgozni. 

Lázár, Varga: Reális a 40 százalékos béremelkedés

Az Origo kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter reálisnak nevezte a Kormányinfón, hogy öt éven belül 30–40 százalékkal emelkedjenek a reálbérek. Hozzátette, hogy a kormány nem fog belenyúlni a piaci folyamatokba. 

Lázár János szerint van realitása a 40 százalékos béremelkedésnekForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szerinte 2014–2015-ig az ország úgy tudott versenyképes maradni, hogy alacsonyak voltak a bérek, ám ma már ez tarthatatlan, mert a hazai munkaerő el fogja hagyni az országot. 

A nemzetgazdasági miniszter is megszólalt az ügyben, és szerinte is reális, hogy négy-öt éven belül 40 százalékkal emelkedjenek a bérek. Varga Mihály elmondta, hogy ehhez szükség van a munkaadók és a munkavállalók egyetértésére is.

A biztonság az első a metrónál

A 3-as metróval kapcsolatban a kormány terveiről Lázár János azt mondta, céljuk felújítani a vonalat, hogy biztonságban lehessen közlekedni. Az Origo kérdésére válaszolva Lázár János azt mondtaeddig 200 milliárd forintot szántak a metró felújítására, ám a kormány kész ennél többet adni, ha ez nem elegendő. Lázár János arról is beszélt, hogy reméli, a 3-as metró működése nem szubjektív, ugyanis szerinte nagy hiba, ha a 3-as metró a főpolgármester játéka. Szerinte nem lehet politikai játszma a 3-as metró üzembiztonsága. Mint mondta, ha leállítják a 3-as metrót, akkor a kormány mindent meg fog tenni, hogy ezt a problémát megoldják. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

A kormány megvédi a reklámadót

Az uniós bírálat ellenére a magyar kormány elkötelezett a reklámadó szabályainak megtartása mellett, és mindent elkövet azért, hogy megvédje azt az „innovatív magyar kezdeményezést”, amellyel a reklámtevékenységet végző világcégektől is beszedhető az állami költségvetést megillető adó – közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Európai Bizottság állásfoglalásának megjelenése után. Az Európai Bizottság az uniós joggal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak tartja a reklámadó mértékrendszerét, emellett elrendelte az általa vélelmezett gazdasági előny megszüntetését. 

Heti kisokos:

Olcsóbb lett a tankolás

Csökkentette 2 forinttal a benzin és 3 forinttal a gázolaj árát pénteken a Mol. A csökkentéssel 

  • a benzin átlagára 347-348 forintra, 
  • a gázolajé 361-362 forintra mérséklődött. 
A benzin és a gázolaj árának alakulásaForrás: MTI

Kgfb: már válogathat az új kötelezők között

Megjelentek az új tarifák, amelyek alapján úgy tűnik, hogy tovább emelkedik a kötelező biztosítások díja. A Biztosítás.hu szerint nagy kérdés, hogy a több éve tartó díjemelkedés idén eléri-e azt a szintet, amikor újra autósok tömegei cserélik a biztosításukat olcsóbbra. A Netrisk.hu szerint 10–12 százalékos díjemelkedést hoz az idei kötelezőkampány, és 100–120 ezer szerződésváltás várható, 20 ezer forint körüli átlagáron. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Leegyszerűsítették a bankszámlaváltást

Novembertől kormányrendelettel kötelezően előírják a pénzintézeteknek, hogyan kell eljárniuk számlaváltás esetén. A szabályok szerint az ügyfél az új számlavezető bankjának adott egyszerű meghatalmazással tudja elindítani a számlaváltást, ami alapján a pénzintézet 12 munkanapon belül elintézi az adminisztrációt. 

Toronyadó, lóadó, hajóadó

Toronyadó, lóadó, hajóadó – amióta van rá lehetőség, egyre több település próbálja különleges adónemekkel növelni a bevételeit, esetleg megfegyelmezni a renitens lakosokat. Az Origo körképe alapján mégis úgy tűnik, nem egyszerű olyan kreatív adót kitalálni, amely jogilag is megállja a helyét. 

Baj van a Szatmári ágyas szilvapálinka minőségével

A Vas Megyei Kormányhivatal élelmiszer-biztonságért is felelős főosztálya szerint a Szatmári ágyas szilvapálinka minősége nem megfelelő, súlyos íz- és illathibája van. Emiatt a Tesco már ki is vonta a forgalomból a Panyolai Szilvórium Zrt. 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinkáját. A pálinkagyártó szerint a termék minősége megfelelő, a kivonással a társaság lejáratása a cél.

Az MLSZ elnöke még mindig dollármilliárdos

Továbbra is Csányi Sándor a leggazdagabb magyar, de vagyona csökkent tavalyhoz képest, derült ki a Forbes legfrissebb listájából. 

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vezeti a Forbes listájátForrás: MTI/Balogh Zoltán

Az élbolyban nem történt jelentős változás, és a magazin szerint továbbra is jól megy a kormányközeli nagyvállalkozóknak. 

Jövőre Pest megyében újulhat meg a legtöbb közút

Idén 568 kilométernyi utat újított fel a Magyar Közút Zrt. az országban 69 milliárd forintból. A kormány szerint főleg az alsóbbrendű utak állapotában még mindig jelentős a lemaradás, ezért évről évre növelik a közutak fenntartására szolgáló keretet. Az idei komplex útfelújítási program számokban: 

  • 568 kilométernyi út újult meg;
  • ebből 444 km első vagy másodrendű út és 
  • 124 km alsóbbrendű út;
  • 173 helyszínen volt útfelújítás, ebből 165-ön már befejezték a munkát, és egy kivételével mindenhol kész lesz az út december előtt; 
  • 69 milliárd forintból újítottak fel utakat, és ez mind költségvetési forrásból származott. 

Ez is a magyar gazdaságban történt:

Aláírták az EU–Kanada szabadkereskedelmi egyezményt

Aláírta a Kanada és az Európai Unió között létrejött szabadkereskedelmi és partnerségi megállapodást (CETA) Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Robert Fico, az unió soros elnökségét betöltő Szlovákia kormányfője és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. A megállapodás bizonyos pontjait több tagállam is ellenezte.

A kínaiak fél Hollywoodot felvásárolják

Hollywoodban terjeszkedik a Dalian Wanda kínai óriáskonglomerátum: egymilliárd dollárért megvették a Dick Clark Productions vállalkozást, amely többek között a Golden Globe-díjak gáláját és a Miss America szépségversenyt jegyzi. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Nyomor és fényűzés Ukrajnában

Bár Ukrajnát csak a Nemzetközi Valutaalap hitele menti meg az államcsődtől, és a lakosság jelentős része nyomorog, a politikai elit elképesztő luxusban él, derült ki a köztisztviselők vagyonnyilatkozatiból. Több millió dolláros készpénztartalék, jachtok, autókollekciók, sőt, saját templom és űrutazás is szerepel a listákon. 

Fordulat a brexitben: újabb szavazás kell

Elfogadta a londoni felsőbíróság azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot. Ez azt jelenti, hogy a folyamat elindítását, vagyis a lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválását a brit parlamentnek meg kell szavaznia. A brit kormány azonban megfellebbezi a végzést a legfelsőbb bíróságnál, így egyelőre még képlékeny, hogy pontosan mi is lesz a britekkel. 

A jövő vasútjával gyorsabb lesz célba érni, mint repülve

Már nem a francia TGV, hanem a japán Sinkanszen mágnesvasútja a világ leggyorsabb vasútja. A mágnesvasutak pár évtized múlva közel kétszer olyan gyorsan közlekednek majd, mint a mostani leggyorsabb vonatok. 

A világ első nagysebességű mágnesvasútja SanghajbanForrás: Imaginechina/Qi yunfeng - Imaginechina/Qi Yunfeng

Az úgynevezett lebegő mágneses vasút (maglev) tulajdonképpen nagyobb változást jelent a vasúttörténetben, mint annak idején a villanymozdony a gőzmozdonyhoz képest. 

Korábbi összefoglalóink: