Veszélyes órákra készülhet a részvénypiac

profit dollár eredmény tőzsde piac gazdaság
Vágólapra másolva!
Az amerikai választási eredményeket követő órákban a befektetőknek fel kell készülniük egy jelentős volatilitási hullámra. Amit viszont mindenképpen érdemes elkerülni, az a pánik. Az első 24 óra ugyanis mindig a csapkodásé.
Vágólapra másolva!

Miközben az S&P 500 index átlagosan 1,5 százalékos kilengést mutat az amerikai elnökválasztások utáni napon, a történelmi tapasztalatok alapján az látszik, hogy a kezdeti hangulat nem tükrözi a következő időszak mozgásait. Az első nap nyereségei vagy veszteségei ugyanis

csupán az esetek kevesebb mint felében jelezték előre a következő 12 hónap mozgásait

– írja a Bloomberg.

Tekintettel arra, hogy a választások után a piaci reakciókat igen nehéz megjósolni, és rendkívül kockázatos ilyenkor megjátszani a változásokat, fontos lehet látni, hogy a múltban milyen irányokat vettek az amerikai részvények az eredmények közzététele után.

Történelmi reakciók

Az 1928 óta tartott 22 választás során az S&P 500 index 15 alkalommal, átlagosan 1,8 százalékkal csökkent, miután lezajlott a szavazás.

Ezen esetekben azonban kilencszer a részvények irányt váltottak, és emelkedést mutattak a következő 12 hónapban.

Semmi nem jelzi jobban az első nap és a következő 12 hónap között fennálló eltérést, mint a piacok reakciója Barack Obama megválasztása után. Amikor 2008-ban, a válság közepén Obama elnök lett, kétnapos piaci szakadás következett, amely 2 ezer milliárd dollárnyi értéket söpört ki globálisan a részvénypiacokról. Nem volt jobb a helyzet 2012-ben sem, amikor a választás után szintén kétnapos esés következett, melynek eredményeként az S&P 500 3,6 százalékot gyengült. Ez akkor az év legnagyobb csökkenésének számított.

Nagy kilengésekre lehet számítani a választás után Forrás: AFP/Spencer Platt

Mindezek után a helyzet jelentősen megváltozott, és az S&P 500 index 13,3 százalékos éves átlagos nyereséget produkált a 2008. november 4. utáni 12 hónapban. Ez pedig a megelőző 12 adminisztrációból 9-nél jobb teljesítmény volt.

A fentiekből az következik, hogy a piacok a választások után csapkodnak, és igyekeznek gyorsan felmérni, hogy az új elnök milyen hatással lesz majd az árfolyamokra. Ezt követően viszont lecsillapodik a helyzet, és elindulhat a higgadtabb kereskedés.

A történelmi számokból az látszik, hogy 1930 óta az S&P 500 a választási évek novembereiben 19,2-es 30 napos átlagvolatilitást produkált, ami több mint 20 százalékkal haladja meg a 15,7-es historikus átlagot. Hétfőn azonban a 30 napos volatilitás 16,8-es volt, ami viszont

55 százalékkal marad el a teljes novemberi átlagtól,

amibe választási és nem választási évek is beleszámítanak.

Félelmek és kockázatok

Jóllehet a piacok Donald Trump megválasztását tartják a legnagyobb kockázatnak, a Storebrand Asset Management befektetési stratégája szerint a jelenlegi félelem túlértékelt. Dagfin Norum a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, Trump esetleges győzelme csupán rövid távú volatilitást okozna, de utána megnyugodna a helyzet. Éppen ezért az európai és az amerikai kötvénypiac összevetésekor a stratéga az amerikai hiteleket részesíti előnyben, mivel az USA-ban nagyobb felpattanásra számít.

A jegybankok nagyobb kockázatot jelenthetnek Trumpnál Forrás: 123rf.com

Ezzel párhuzamosan Norum

a legnagyobb kockázatot valójában a jegybankokban látja.

Nevezetesen abban, hogy a központi bankok hogyan és milyen kommunikációs stratégiák mellett lépnek a kamatemelések útjára. Hangsúlyozta, minden döntést kellő óvatossággal kell meghozni, máskülönben a piacok nem fognak tudni ellenállni a nagyobb ütéseknek.