Megállíthatatlanul nő az airbnb-sek száma Budapesten

Fogadj örökbe: különleges kampánnyal keresnek gazdit a kutyusok, Airbnb, örökbefogadás. Illatos út
Vágólapra másolva!
Egyre jelentősebb a közösségi szálláshely-szolgáltatás a turisztikai piacon. A BDO Magyarország tanácsadó cég elemzése szerint 2010 és 2015 között Budapesten megduplázódott a közzösségi szálláshely kapacitás, míg az Airbnb felületén mért vendégforgalom mintegy 6-szorosára nőtt, miközben a szállodai kereslet csak 40 százalékkal emelkedett.
Vágólapra másolva!

Budapesten a közösségi szálláshelyeken

tavaly 2,2 millió vendégéjszakát regisztráltak,

míg a szállodákban közel 8 milliót. A számok alapján a piac 20 százaléka dinamikusan növekvő arányban a közösségi portálokon értékesített magánszálláshelyeken realizálódik. Budapesten, az airdna.co adatai alapján csaknem

4800 aktív vendéglátót tart nyilván az Airbnb,

melyből 1200 több egységgel is rendelkezik. Ez a szám egyhetede a Párizsban és harmada a Barcelonában működő ilyen létesítményeknek.

4800 arbnb-s vendéglátó van Budapesten Forrás: Airbnb

Budapesten a szabadidős turisták jelentős aránya miatt

a közösségi szálláshelyek komoly konkurenciát jelentenek kivált a középkategóriás hoteleknek,

vendéget vonnak el a szállodáktól és ennek a szállásadók és érdekképviseleti szerveik hangot is adnak - mondta Hegedűs Attila, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Kft. ügyvezető partnere.

Az elemzés szerint

New York már intézkedéseket is foganatosított,

maximalizálták az Airbnb részére kiadható napok (30 nap), illetve az egy kézben koncentrálódó egységek számát. Budapesten is működnek olyan cégek, amelyek már akár 10-15-nél is több lakást adnak ki és iparszerűen akár komplett lépcsőházakat is üzemeltetni képesek.

Forrás: Getty Images for National Geographic Channel/2016 Getty Images/Jemal Countess

Egy hotelben, legyen az 20-50 vagy 100 szobás, rengeteg műszaki, biztonsági és más hatósági előírásnak kell megfelelni az üzemeltetési szabályokkal együtt, míg egy lakóépület vagy lépcsőház üzemeltetésének nem.

Szakértők szerint a megoldás érdekében ezért egyre inkább egyenlő feltételrendszert, tisztességes versenyt és átlátható viszonyokat kellene teremteni.