„Ha nem nyerek, óriási időpocsékolásnak fogok tartani minden ezzel töltött percet.” Az Entrepreneur szerint minden vállalkozónak így kell hozzáállnia a feladataihoz, és ebben nem számít, kire szavazott volna, illetve mennyire örült az eredménynek. 

Pillanatnyilag nincs esélyünk megtudni, milyen példával járna elöl erkölcsi tartásból Donald J. Trump egy verseny vesztesének. De ő maga szemmel láthatólag úgy rohan ki a pályára, hogy az aranyéremnél alább nem adja. „Ellentmondásos, megosztó milliárdos” – így említi az Entrepreneur, és azt javasolja, tegyük félre a meggyőződésünket, fogadjuk meg ezt a négy jó tanácsot Trumptól.

Olyan nincs, hogy a részvétel a fontos

Minden a győzelem. A való világban nem osztogatnak díjakat vagy jutalmat a puszta részvételért.  Még akkor sem, ha az ipszilon és zé generáció tagjai rengeteget hallanak a fontos kudarcokról, és akkor sem, ha a bukás jelentőségéről – lényegében a startupkultúra alapelemeként – hiteles és ma már nagyon sikeres emberek beszélnek rendszeresen. 

Trump a választási beszédében kitért ugyan arra, milyen keményen kampányolt Clinton, és mindezt már-már elismerően tette, de aztán a Rolling Stones You can’t always get what you want című számára vonult le a színpadról. Ez bizony az elegáns viselkedés dermesztő ellentéte és hiánya. 

Ő bizonyára humorosnak tartotta, hogy megforgatta a kést az ellenfelében, de mérhetetlen megvetéshullám zúdult rá a Twitteren, Jagger pedig okos fityiszt mutatott, amikor azt posztolta: „Nézem itt a híreket... Ki tudja, talán felkérnek, hogy énekeljem el a beiktatási ceremónián a You can’t alwayst, hah.” 

A termék sosem fog mindenkit megszólítani

Állítólag Trump is tudja, hogy nem kifejezetten menne tűzbe érte az egész ország. Ahogy ezt bármely márka elmondhatja magáról. Vannak azok az Apple-hívek, akik sátrat vernek a legközelebbi üzlet előtt az új iPhone bemutatása előtti este, és van, aki álló este az androidos rendszer nagyságát ecseteli. 

Fegyelmezetten sorba állnak a hetesértForrás: Imaginechina/Guo zhonghua - Imaginechina/Guo Zhonghua

De mit mond az Apple? Semmit, ellenben tiszta erőből azoknak fejleszt, akik már így is rabjai a termékeinek.  Cseppet sem érdekli, hogy van, aki jobban szereti valamelyik konkurensét. Minden új rajongó tiszta haszon, de nem vadássza őket.

Azonosítsa be a piacát, a célcsoportját, és tegyen meg értük mindent. Aki mindenkinek tetszeni akar, az csatát veszt. 

A magabiztosság mindent visz

Ezt pedig senki nem tagadhatná el az új elnöktől. Ő aztán minden pillanatban azt sugallja, hogy módfelett elégedett azzal, amit a tükörben lát, 

harsányan, gátlástalanul neveti ki azokat, akik kételkednek a sikerében.  Mint november 8-án láttuk, ez bejövős. 

Valószínűleg öngerjesztő folyamat. Nincs kontrollcsoport, de könnyen lehet, hogy a győzelme nagyban a fellépésén múlt. Addig hitte el magának, hogy ő lehet a következő elnök, amíg a világ a senkiével össze nem téveszthető vigyorra ébredt. 

Ez azForrás: AFP/Mandel Ngan

Idejében lépjen piacra

A Make America Great Again kalapok közel egy évvel ezelőtt megjelentek. Trump semmit nem bízott a véletlenre, szlogenjét már akkor sulykolta, amikor a világ döntő többsége rossz viccnek tekintette, hogy egyáltalán indul a világ leghatalmasabb politikai pozíciójáért. Ez bizony, ha atomjaira bontjuk, kőkemény márkaépítés. És bár természetesen mindenkinek a maga testhezálló stratégiáját kell megtalálnia, a korai jelenlét biztosan kincset ér.