Több a csokos

nk20160407
Érdeklődők a 35. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállításon a Hungexpo vásárközpontban
Vágólapra másolva!
Nőtt az új lakás építésére vagy vásárlására családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénybe vevők száma az MTI-nek nyilatkozó pénzintézeteknél, míg az alapszámla és az egyszerűsített bankváltás lehetősége iránt minimális az érdeklődés .
Vágólapra másolva!

A bankok adatai szerint a fő trendek nem változtak, a legtöbben továbbra is használt lakás vásárlására fordítják a támogatást, azonban egyre többen veszik igénybe a csokot új lakáshoz is. Ezt elősegíti a kiadott új lakásépítési engedélyek számának ugrásszerű növekedése, és a csok feltételeinek szeptemberi könnyítése is, amely szerint egyebek mellett a tervezés, építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal.

Többen

A csok-támogatások mintegy felét folyósító bank, az OTP Bank idén 7542 alkalommal, 14,8 milliárd forint támogatást folyósított,

az egy család által kapott összeg átlagosan 2 millió forint.

A legtöbb kérelem a fővárosi agglomerációból érkezik és nő az újlakás vásárlására, építésre fordított támogatás aránya is.

Idén az igénylések csaknem felénél 2 gyermek után kérték a támogatást a szülők, majd 30 százalékos aránnyal a 3 gyerekes családok következnek. Új lakás építésekor vagy vásárlásakor a családok 60 százaléka 3 gyermek után igényli a csokot, közülük 10-ből csaknem 9-en a további 10 milliós kedvező kamatozású támogatott hitelt is igénybe veszik - írták.

Az OTP adatai szerint

új lakás vásárlására a családok 4 százaléka,

építésre 17 százalék, míg bővítésre 2 százalékuk fordítja a csokot.

4 százalék épít a nulláról Forrás: MTI/Kovács Tamás

A K&H Bank 1796 csok-kérelmet fogadott be július végéig, 4,5 milliárd forint értékben, ebből 1312 esetben kötöttek szerződést, amelynek értéke 3 milliárd forint.

Az átlagos támogatási összeg mintegy 2,3 millió forint

- derült ki a bank adataiból. A K&H 10,4 milliárd forint értékű hitelkérelmet fogadott be, valamint 236 áfa-visszatérítéses támogatási kérelmet is.

Az UniCredit Banknál csaknem 1200-an igényelték a csokot, az adó-visszatérítést, valamint a kamattámogatott hitelt az év eleje óta. A hiteligénylések kétharmada használt lakáshoz kapcsolódik, de nő az építéshez felvett támogatások száma is, amely mintegy a negyedét teszi ki a kérelmeknek. Az új lakás vásárlásához igényelt támogatások aránya továbbra is néhány százalék a banknál.

A CIB Banknál is sokan érdeklődnek a csok iránt, és

az igénylők 75 százaléka hitelt is felvesz.

Mintegy 60 százalékuk használt lakás vásárlásra veszi igénybe a támogatást, míg csaknem 35 százalék építkezéshez, 3 százalék bővítéshez, és csak kicsit több mint 2 százalék új lakás vásárlásához. A bank várakozása szerint ezek az arányok a lakásépítések, illetve a módosított feltételek hatására megváltozhatnak, több új lakást vehetnek a csokból és az ahhoz kapcsolódó hitelből.

Elenyésző

A pénzintézetek válaszai szerint eddig elenyésző érdeklődést tapasztaltak az októbertől elérhető alapszámla és az egyszerűsített bankváltás iránt.

Az UniCredit szerint az alapszámlával kapcsolatos ügyfélkérdések és visszajelzések azt mutatják, hogy vidéken várhatóan többen vehetik igénybe, mint a fővárosban. Az elmúlt időszakban számos olyan ügyfél érkezett a bankhoz, akik azért vették igénybe az egyszerűsített bankváltást, hogy a csoportos beszedési megbízásaik és állandó átutalásaik átkerüljenek az UniCredit Bankhoz, míg elenyésző volt azok száma, akik más bankot választottak - írták.

A legtöbben inkább felújítanak a csokból dreamstime

Az OTP Bankban átlagosan 100 alatt van az egyszerűsített bankváltási igényt benyújtók száma, és párszáz igény érkezik más banktól az OTP Bank számára.