Büfékbe is került a büdös csirkehúsból

2016.11.16. 11:40

Két megyében, négy helyszínen tartott egyszerre ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az ellenőrök az egyik Tolna megyei húsboltban mintegy 1150 kiló élelmiszert vontak ki a forgalomból és az üzlet működését azonnali hatállyal felfüggesztették.

Az előzetes információgyűjtés alapján, illegális húsforgalmazás és élelmiszer-előállítás gyanúja miatt tartották az ellenőrzést az Nébih szakemberei.

Tolna megyei húsboltot zárt be a NébihForrás: NÉBIH

A Tolna megyei húsboltban egyebek mellett engedély nélkül előállított,

nem megfelelő körülmények között tárolt, tiltott módon lefagyasztott, valamint jelöletlen termékeket is találtak a szakemberek.

Az üzletből főzőkonyhákra és büfékbe is szállítottak húst és húskészítményeket. Az áru egy részét az üzlethez tartozó garázsban tárolták, ahol húsdarabolást és élelmiszer-előállítást is végeztek, bár a vállalkozónak erre nem volt engedélye.

Az ellenőrök elrendelték a forgalomból kivont 1150 kiló élelmiszer megsemmisítését. A termékek között tőkehús, szalonna, darabolt baromfi és különböző húskészítmények is voltak.

Az engedély nélkül végzett élelmiszer-előállítói tevékenységet a Nébih azonnali hatállyal megtiltotta.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű nagyságú bírság várható - közölte a Nébih.

Forrás: NÉBIH

A kormányzati portálon megtalálható az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény alapján közzétett jogsértő szervezetek és személyek listája, eszerint egy kölesdi kft. az ügy érintettje.