És mit jelent mindez a szektorban?
A fogyasztóorientált vállalkozások – és gyakorlatilag minden B2C üzlet annak tekinthető – mindig is a jó, jobb és legjobb skáláján mozogtak, írja az Inc. A fokozatokat megkülönböztető
árnyalatok jelentősebbek, mint valaha.
A globalizált világban egy New York-i, egy szöuli és egy berlini startup egyenlő esélyekkel száll ringbe a dallasi célcsoportért. Ennek részben az az ára, hogy az elvárható minőség színvonala folyamatosan emelkedik, részben az, hogy
a lokális lépéselőnyre egyre kevésbé érdemes támaszkodni.
A digitalizált világ nem csak az ügyfelek körét növeli, hanem folytonos fejlesztésekre is kényszeríti azt, aki versenyben akar maradni. Ezeken a minőséget javító lépéseken múlik, kit választ a fogyasztó. A konverziós ráta néhány százalékos emelkedése aránytalanul nagy forgalombővüléshez vezet. De így
nő a különbség az elég jó és a legjobb között is.
Felnőtt, munka- és vásárlóképes lett az első olyan nemzedék, amelyik már közösségi médiával fekszik és kel. Hirdetés és PR legyen a talpán, amely felveszi a versenyt a vírusvideók, azonnali reakciók, valós idejű ügyfélbeszélgetések hatásával. Mondjon bármit is magáról egy márka, ha a vásárlónak rossz a tapasztalata, az
nem marad rejtve, és ez mindenképp visszaér az üzlethez.
Pontosan az ipszilon generációra jellemző kíméletlen őszinteseséggel mutatkozik meg, melyik cégre lehet számítani a minőségben. És az olló tovább nyílik.
Az „elég jó” így süllyed egyre biztosabban a „nem elég jó” szintje felé.
Ebben a versenyben a legjobbá válni nem megy egyik pillanatról a másikra, a stratégiára pedig nincs recept.
Az egyetlen biztos kapaszkodó a folytonos és kockázatvállaló kísérletezés.
A vállalkozónak el kell fogadnia, hogy az egyszer megtalált módszer kényelme a múlté. Bármi legyen is a core business, a szakmai nívó szakadatlan emelkedését is azzá kell tenni. Cégünk fenyőbútort, akácmézet, vállalati szoftvert gyárt, és közben a jóból legjobb lesz – igen, körülbelül így. A siker valószínűsége és a siker nagysága múlik rajta.