Többnapos akcióval sikerült felszámolni egy országos bűnelkövetői kört, amely szponzorációnak álcázott adócsalással 3,2 milliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek. Az ügyben több száz cég érintett. A zárolásoknak köszönhetően az okozott kár várhatóan teljes egészében megtérül – írja a Nemzeti Adó-és Vámhivatal közleménye.

Két szekszárdi férfi autóversenyzés mellett reklámügynöki tevékenységre alapított cégeket. Évente több száz vállalkozással kötöttek szponzori szerződést. Reklámfelületként a túrafutamokra nevezett versenyautók szolgáltak. A cégek nevével és logóival felmatricázott autókról készült versenyfotókkal látszólag igazolták a teljesítést, sőt, a szponzorok számlát és teljesítési igazolást is kaptak az átutalt évi több milliárdos szponzori díjról. A szponzorok a fiktív számlákat költségként elszámolták, azaz adóbevallásaikban levonható tételként szerepeltették.

Közleményt tett közzé a Zengő Motorsport
Az ügy egyik gyanúsítottja a túraautó-világbajnokságban szereplő Zengő Motorsport egyik versenyzőjének apja, idősebb Ficza Ferenc. Zengőék a Facebook-oldalukra tettek ki közleményt, amelyben azt írják: a hírek sajnos igazak, Fecó édesapja is érintett ebben az ügyben. „Csapatunk bízik benne, hogy versenyzőnk édesapja mielőbb tisztázódik a vádak alól. Számunkra az út eddig is szabályokkal és törvényekkel volt övezve, más utat pedig nem tartunk elfogadhatónak.”

 

A gyanú szerint azonban a számlák mögött nem volt valós teljesítés,ugyanis a szponzorok által havonta átutalt összegeket az elkövetők készpénzben felvették, és az összeg 95 százalékát a szponzoroknak visszaosztották.

Az országos céghálózat és bűnelkövetői kör leleplezésére háromnapos akciót szervezett a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A három nap alatt 227 helyszínen, országszerte 270 pénzügyi nyomozó végzett házkutatásokat, lefoglalásokat. A két irányítót a Merkúr Bevetési Egység kommandósai fogták el.

Hárommilliárdos csalást leplezett le az adóhatóságForrás: MTI/Oláh Tibor

A pénzügyi nyomozók három nap alatt 27 ingatlant, 15 gépjárművet és céges üzletrészeket zároltak. Emellett készpénzt is lefoglaltak, továbbá az érintett cégek és személyek 10 pénzintézetnél vezetett 72 bankszámláját „befagyasztották” csaknem 400 millió forint értékben.

Az egyik gyanúsított ingatlanában tartott házkutatáskor előkerülő drog miatt a rendőrség intézkedett.

A nyomozók huszonegy gyanúsítottat hallgattak ki, közülük heten előzetes letartóztatásban vannak.A nyomozás üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik. Az elkövetők akár tíz év szabadságvesztésre is számíthatnak. A büntetés megduplázódhat, ha bebizonyosodik, hogy tettüket bűnszervezetben követték el.