Itt a black friday slágerlistája

2016.11.18. Black Friday az Extreme Digital A1zletA©ben, a Mammut bevA!sA!rlA3kA¶zpontban.
Vágólapra másolva!
A tavalyi fekete péntek forgalmát negyedével múlta felül az idei black friday forgalma az Extreme Digitalnál. A slágertermék – az okosmobil és az Xbox-konzol mellett – idén a hőszivattyús szárítógép és az ultra HD televízió lett.
Vágólapra másolva!

Az Extreme Digital idei fekete pénteki eladási toplistája:

  • az első, 500 gigabájtos háttértárral és Kinect mozgásérzékelő kamerával felszerelt, két játékot is tartalmazó Xbox One konzol,
  • a második a Lenovo P70-es okostelefon,
  • a harmadik egy Beko gyártmányú hőszivattyús szárítógép lett.

Új trendek az idei black friday-en

A hőszivattyús szárítógép az idei fekete péntek egyik új sztárja, a legtöbb eladást generáló tíz termék közé idén ugyanis három különböző márka (Beko, Whirlpool és Candy) szárítógépe is bekerült az idén. Egy másik rendkívül népszerű termék az ultra HD felbontású televízió volt, a Samsung 40 és 50 colos okostévéi a negyedik és hetedik helyet szerezték meg.

A vásárlók 38 százaléka a bolti átvétel mellett döntött Forrás: Tuba Zoltán

Egy másik érdekes trend, hogy a reggeli, délelőtti látogatók nagy része okostelefonon követte az akciókat. A mobil eszközről érkező látogatók közel 70 százaléka androidos, 24 százaléka iOS-es eszközről érkezett, a fennmaradó hányad pedig valamilyen egyéb platformot használt.

A nap későbbi óráiban a számítógépről érkező látogatók vették át a vezetést, az érdeklődők 40 százaléka Budapestről böngészett, és döntő többségük Chrome böngészőt használt.

Sokkal többet költöttek

Egy átlagos pénteken 25 ezer forintot költenek az E-digitalnál, a black friday napján

35 ezer forint volt az átlagos költés.

Az online bankkártyás fizetést általában a vásárlók 5-6 százaléka választja, most ez az arány 16 százalékos volt, ami azt jelzi, hogy a magyar felhasználók is egyre inkább megbíznak ebben a megoldásban.

A vásárlók

62 százaléka egyébként házhoz szállítással kérte

az akciós terméket, 38 százalékuk viszont a bolti átvételt preferálta. Az ajánlatokra kíváncsi látogatók 62 százaléka férfi, 38 százaléka nő volt.