Black friday körkép – hatalmas tolongás

2016.11.25. 15:55

A black friday naphoz most már nyugodtan hozzá is szokhatunk. Magyarországon is egyre több áruház várja hatalmas akciókkal a vásárlókat november végén. Sokan ilyenkor a laptop előtt ülve töltik az éjszakájukat, hogy megszerezzék a fél áron hirdetett árut, sokan meg bosszankodnak, mert hiába virrasztottak, nem jutottak hozzá a termékhez.

Sok csalódott vásárló posztolt az Emag Facebookjának üzenőfalára. Fél áron hirdették az Xbox One-t és még sok más terméket, többek között mobiltelefonokat és hűtőket is. A vásárlók szerint 7 óra 1 perckor – egy perccel az akció kezdete után – már nem voltak elérhetőek a kedvezményes termékek.

Rengeteg volt a vásárló 

Az Emag sajtósa azt mondta, 

egyszerre 130 ezren vásároltak,  de semmilyen fennakadás nem volt a black friday napon eddig. Az Emag black friday akciója egyébként reggel 7 órakor indult. Azért nem kommunikálták az indulás pontos időpontját, mert még sok termék árát át kellett állítani. 

A fekete péntekkel indul a nagy karácsonyi vásárlások idejeForrás: MTI/Balázs Attila

A Emag adatai szerint már a délelőtti órákban 3,5 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le. 11 óra körül már megközelítette az egymilliót a látogatások száma az Emag oldalán, az oldalletöltések száma pedig átlépte a 23 milliót. 

A Deloitte elemzői szerint az idei fekete pénteken több ember fog ajánlatokat keresni és online vásárolni, mint valaha.  Várhatóan ez lesz az első olyan alkalom, amikor az online vásárlók csaknem annyi pénzt fognak költeni a virtuális világban, mint amennyit a hagyományos üzletekben. 

Ezeknél a tranzakcióknál azért nem árt az óvatosság sem. A kiberbűnözők ugyanis sosem hagyják ki a népszerű trendekhez kapcsolódó lehetőségeket. 

Az ESET most 5 pontban foglalta össze, hogyan kerülhetjük el a pénzünk és a számítógépünk ellen intézett támadást az online vásárlások során. 

  • Használjunk biztonságos internetkapcsolatot. 
  • Védjük eszközeinket, lehetőség szerint mindig használjunk saját megbízható eszközt – legyen az számítógép, tablet vagy okostelefon. 
  • Figyeljünk a hamis ajánlatokra, ha olyan black friday (vagy cyber monday) ajánlatot kapunk, amelyik túl szépnek és kedvezőnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor majdnem biztosan átverésről van szó. 
  • Mindig ellenőrizzük a webcímet. 
  • Használjunk biztonságos fizetési megoldásokat. 

Mi is az a black friday?

A black friday vagyis fekete péntek kifejezés Philadelphiából ered, a hálaadást követő pénteken tartják, és az 1960-as évektől a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét hivatott jelezni. Magyarországon egy műszaki nagyáruház vezette be elsőként 2013-ban. Azóta a kiskereskedők ilyenkor átlagon felüli árkedvezményeket adnak a vásárlóknak. Az utóbbi évek tendenciája, hogy egyre több áruházlánc és online bolt csatlakozik a programhoz, hazánkban a 18–69 éves lakosság 31 százaléka vásárolt már a black friday-en, és egytizedük készül tudatosan erre az alkalomra. 

A Praktiker 30 kilométeres körzetben ingyen szállítja ki a fekete pénteken vásárolt terméketFotó: Szabó Gábor - Origo

Többek között a Praktiker is csatlakozott a black friday naphoz. 6000 árucikket kínálnak 10–40 százalékos árengedménnyel. A Praktiker azt közölte, hogy a black friday napon vásárolt termékeket az adott áruház 30 kilométeres körzetében, míg a webshopban vásárolt árut az ország teljes területére 

ingyenesen szállítják házhoz.  A kiszállítás ideje viszont a szokásosnál hosszabb lehet. 

Dupla forgalom

A CIB Bank várakozásai szerint idén akár a duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma pénteken. A bank saját, tavalyi statisztikái alapján a fekete pénteken csaknem közel 81 millió forintra ugrott a napi online kereskedelemi forgalom az átlagosnak számító 46,4 millió forintról. 

A 2015-ben elért napi 6500 tranzakcióval szemben a black friday 10 900-at generált a CIB Banknál, az átlagos kosárérték pedig tavaly meghaladta a 7400 forintot – írták. 

A black friday napján megduplázódik a forgalom a hatalmas akciók miattForrás: Dreamstime

A Millward Brown piackutató idei reprezentatív felmérései szerint a magyar vásárlók kifejezetten akcióvadászok, még ha megengedhetik maguknak a drágábbat, akkor is inkább akciós termékeket vesznek, és 72 százalékuk már hallott a black friday-ről. 

A Media Markt és az NRC Marketingkutató felmérése szerint az idén a tavalyinál többen tervezik az akciós vásárlást, átlagosan 27 ezer forintot szánnak erre. A kutatás szerint a vásárlók még kevésbé az ünnepekre készülnek, a vásárlást tervezők 56 százaléka magának szeretne egy-egy műszaki cikket, 53 százalékuk 20 000 forint alatti vásárlást tart elképzelhetőnek.