Ahogy a befektetői világ kezdi teljesen feldolgozni Donald Trump amerikai elnökké választását, az elemzők egyre inkább a jövőbe tekintenek. Különösen a feltörekvő piacok közeljövője válik igazán fontos kérdéssé, ahogy a dollár kitartó erősödést mutat.

Az amerikai dollár Trump győzelme óta szinte folyamatos erősödést produkál, ami igen nehéz helyzetbe hozhatja azon globális cégeket, melyek zöldhasúban vettek fel hiteleket. Nem csupán az adósságok visszafizetését nehezíti meg a devizapiaci helyzet, de a továbbgörgetés is nehézkes, amikor esedékessé válik.

A nem amerikai hitelfelvevők ugyanis hatalmas mennyiségű dollárban denominált adósságot görgetnek maguk előtt, ami a jelenlegi szituációban komoly stresszfaktor lehet – idézi a Business Insider a Société Générale elemzését. A francia bank kiemeli, hogy bár a vállalati szektor jelentős adósságleépítést hajtott végre a pénzügyi válság óta, a nem pénzügyi szféra (kormányzatok, cégek, háztartások) azonban ezt nem tette meg. Hangsúlyozzák tehát, hogy a magasabb kamatok mellett ezen szereplőknek egyre nehezebb lesz maguk előtt tolniuk a hiteleket.

Halmozódó adósság

A legrosszabb helyzetben persze a nem amerikai hitelfelvevők vannak, akiknek a dollár izmosodása fokozatosan megnehezíti az adósságok visszafizetését. Ráadásul hatalmas mennyiségű dollárban denominált adósság van az USA-n kívül, ahogy az adósságszint az elmúlt 10 évben több mint duplájára, közel 10 ezer milliárd dollárra emelkedett.

Különösen aktívak voltak a hitelfelvételben a feltörekvő piacok, melyek 3,2 ezer milliárd dollárnyi zöldhasúban elszámolt adóssággal rendelkeznek. Ennek kicsit több mint a fele bankoktól, míg a maradék a piacról érkezett. A régió ezzel mintegy 1,7 ezer milliárdnyi dollárban denominált kötvényre támaszkodik.

A dollár erejétől félhet a világ egy részeForrás: Pixabay.com

Mindezzel nincs is semmi probléma, amíg az Egyesült Államokban alacsonyak a kamatok, a devizaárfolyamok pedig viszonylag stabilak. Amikor azonban a dollár erősödik, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pedig úgy tűnik, készen áll a további kamatemelésre, akkor beindulhatnak a devizapiacon keresztül megmutatkozó kellemetlen hatások, melyek megnehezítik a hitelfelvevők helyzetét.

Kemény világ

A jelentés rámutat, hogy amikor az amerikai fizetőeszköz erősödik, a hitelfelvételi kondíciók általában szigorodnak. A bankok ugyanis ilyenkor sokkal kevésbé szívesen hiteleznek nem amerikai szereplőknek dollárban. Ráadásul, amikor a zöldhasú izmosodik, akkor általában a nemzetközi tartalékok zsugorodást mutatnak, csökkentve ezzel a dollárkínálatot a nemzetközi piacokon. Mindent összevetve tehát a dollárhiány lehet 2017 egyik legfontosabb kockázata.

Hasonlóan világítanak rá a problémára a világ legnagyobb hedge fundjának (Bridgewater Associates) elemzői. A szakértők szerint ugyanis Trump protekcionista gazdaságpolitikájának súlyos hosszú távú következményei lehetnek. A veszély ugyanis szerintük abban rejlik, hogy megváltozhat a globális dollárlikviditási környezet és a finanszírozási feltételrendszer, ami jelentős másodkörös hatásokat eredményezhet.

Jóllehet egyelőre nem teljesen világos, hogy Donald Trump politikája és a piacok milyen irányba haladnak majd jövőre, a dollár mozgásának hatása olyan téma, melyre érdemes lesz figyelni a következő évben.