Varga: A növekedés ellensúlyozhatja a járulékcsökkentést

DOMBROVSKIS, Valdis; Varga Mihály
Budapest, 2016. november 10. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnökével, Valdis Dombrovskisszal folytatott találkozóját követően a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2016. november 10-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a növekedés ellensúlyozhatja a járulékcsökkentést. A minimálbér-emelés számítása szerint 180 milliárd forint bevételt hoz, míg a járulékcsökkentés 410 milliárd forint kiesést okoz a költségvetésnek.
Vágólapra másolva!

A gazdasági növekedés ellensúlyozhatja a járulékcsökkentés miatti bevételkiesést, jövőre 3 százalék feletti bővüléssel számol a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában éves meghallgatásán.

Elmondta,

a minimálbér-emelés 180 milliárd forint bevételt hoz, míg a járulékcsökkentés 410 milliárd forint kiesést okoz a költségvetésnek.

A kormány bízik abban, hogy a megnövekedett gazdasági teljesítmény biztosítja az egyensúlyhoz szükséges bevételt - tette hozzá.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kérdésre válaszolva elmondta: nem tervezik a 2017-es költségvetés módosítását, erről majd az első 3 hónap adatai után lehet dönteni. Elmondta azt is, hogy

az idén tartható a GDP-arányosan 3 százalék alatti hiánycél,

az első kilenc hónapban 0,7 százalék volt az államháztartási hiány.

Az idén 2-2,5 százalékra várt növekedés köszönhető a mezőgazdaságnak jó teljesítményének, a nettó bérek 7,6 százalékos emelkedésének, a rekordalacsony munkanélküliségnek, a visszafogott inflációnak - ismertette. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy az ipar gyengébben teljesít.