Vágólapra másolva!
Megosztja az embereket a kötelező szülőtartásról szóló jogszabály – derül ki a 4Life Direct nemzetközi biztosításközvetítő megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból. A megkérdezettek mindössze 9 százaléka véli úgy, hogy a szülők eltartása mindenképpen a gyermek feladata, a válaszadók majdnem fele pedig csak akkor érzi ezt jogosnak, ha a szülő megfelelően nevelte gyermekét. A felmérésből az is kiderült, hogy csak a magyarok 4 százaléka bízná idősotthonra szüleit, ugyanakkor kétharmaduk elképzelhetőnek tartja, hogy saját maga később idősotthonba költözzön.
Vágólapra másolva!

A kötelező szülőtartással a válaszadók 56 százaléka egyetért, azonban 47 százalékuk csak akkor érzi a kötelező szülőtartást jogosnak, amennyiben

a szülő megfelelően nevelte a gyermekét.

A válaszadók mindössze 9 százaléka gondolja kategorikusan úgy, hogy a szülők eltartása mindenképp a gyermek feladata, míg 44 százalékuk szerint az időskori eltartásról mindenkinek magának kell gondoskodnia.

Már intézmény is követelhet költségtérítést

A szociális ellátásokról szóló törvény október végén benyújtott jogszabály-módosítási tervezete szerint nemcsak a rászoruló szülő, hanem az a

magánszemély vagy intézmény is követelhet a jövőben költségtérítést,

amely a felnőtt korú gyermek helyett gondoskodik a rászoruló idős szülőről.

A szülőtartással a többség egyet ért Forrás: Youtube

Az ellátott gyermeke tehát köteles lesz fizetni a szülei ellátásának díját a bentlakásos intézménynek, ha a szülő nem rendelkezik jelentős pénz- vagy ingatlanvagyonnal, és a nyugdíja nem fedezi az ellátása költségeit.

A kutatás szerint a megkérdezettek mindössze 4 százaléka helyezné el idősotthonban hozzátartozóit, 66 százalékuk pedig egyáltalán nem gondolkodik ezen.

A idősotthoni elhelyezés iránti hajlandóság a vidéki városokban a legalacsonyabb,

ott a válaszadók 71 százaléka egyáltalán nem gondolkodik hozzátartozói otthonban való elhelyezésén. Más a helyzet azonban, ha saját magunk jövőbeli ellátásáról van szó: a válaszadók 10 százaléka nagyon is elképzelhetőnek, 52 százalékuk pedig lehetségesnek tartja, hogy időskorában szükség esetén bentlakásos otthonba költözzön.

Egyre több idős szorul ellátásra

A Központi Statisztika Hivatal adatai alapján

2008-ban 49 ezer, 2015-ben már 54 ezer embert láttak el időskorúak otthonában

vagy az átmeneti elhelyezést nyújtó időskorúak gondozóházaiban. Az intézmények 56 százaléka állami vagy önkormányzati, 20 százaléka civil vagy non-profit, 23 százaléka pedig egyházi fenntartású volt.

A szülőtartásnak nincs konkrét összege Forrás: MTI/Győri Károly

2013-ban a tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézmények éves működési költségeinek (158 milliárd forint)

mindössze 41 százalékát fedezték a befolyt térítési díjak.

Az intézményekben akkor éves szinten összesen 91 ezer főt láttak el, 58 százalékukat idősotthonokban.

A fizetés fele a maximum

A szülőtartásnak nincsen jogszabályban meghatározott összege. Ha arról nem tudnak a felek megegyezni, a bíróság három tényezőt vizsgál meg: a szülő vagyoni helyzetét, a gyermek tartási képességét és a szülő érdemtelenségét, azaz, hogy ellátta-e szülői feladatait, amikor felnevelte gyermekét. A szülőtartás összege legfeljebb a gyermek jövedelmének a feléig terjedhet.