Újabb uniós pályázatokat írtak ki

vállalkozás, vállalkozó, kkv, pénz, kereset, fizetés, piac
Világszerte a kis- és középvállalatok nagyobb támogatására van szükség
Vágólapra másolva!
Megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" és a „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" című pályázati felhívás a Széchenyi 2020 keretében.
Vágólapra másolva!

Kapacitásbővítő beruházásokra

A kapacitásbővítő beruházások támogatására vonatkozó (GINOP-1.2.2-16 kódszámú) felhívásnál a meghirdetésekor

a rendelkezésre álló keretösszeg 21 milliárd forint.

A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig lehetséges.

A Felhívás keretében mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást fejlesztéseik támogatásához

5-25 millió forint összegben, legfeljebb 50 százalékos támogatási intenzitás mellett.

Szabad vállalkozási zónának minősülő településeken megvalósuló fejlesztések esetén ágazati korlátozás nélkül igényelhető támogatás, szabad vállalkozási zónán kívül a vállalkozások feldolgozóipari beruházásai támogathatók.

Egyre fontosabb a kis- és középvállalatok támogatása Forrás: Northfoto

A Felhívás keretében lehetőség nyílik új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, információs technológia-fejlesztésre és online megjelenés kialakítására is.

Termelési kapacitások bővítésére

A termelési kapacitások bővítésére (GINOP-1.2.1-16 kódszámú) irányuló felhívásnál a meghirdetésekor

rendelkezésre álló keretösszeg 18 milliárd forint.

A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig lehetséges.

A Felhívás keretében mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást feldolgozóipari fejlesztéseik támogatásához

25-250 millió forint összegben, legfeljebb 50 százalékos támogatási intenzitás mellett.

A Felhívás keretében lehetőség nyílik új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására (ehhez kapcsolódó gyártási licenc, know-how beszerzésére), megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, infrastrukturális és ingatlan beruházásokra, és információs technológia-fejlesztésre is.