Gyorsan elkelt a raklapgyártó

kamat, hozam, kötvény, profit
bankjegy fizetési eszköz FOTÓ FOTÓTÉMA HASZNÁLATI TÁRGY húszezer forintos bankjegy papírpénz pénz TÁRGY tárgyfotó
Debrecen, 2016. január 4. A megújított húszezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.
Vágólapra másolva!
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap 2014 ősze óta immár a huszadik befektetését zárta le, közölte a mintegy 90 vállalkozás kisebbségi tulajdonosaként a legnagyobb cégportfólióval rendelkező hazai tőkebefektető.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) közleménye szerint a legfrissebb lezárásra a tervezettnél korábban került sor. A Baracsi-Paletta 97. Kft. az eredményes működésnek és a raklapgyártó cég pénzügyi helyzete stabilizálásának köszönhetően a tervezettnél magasabb hozam mellett vásárolta vissza az SZTA üzletrészét. Az alap 2013-ban összesen 98 millió forint értékű kockázati tőkét fektetett a társaságba.

Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta,

az alap mintegy 90 cégbe fektetett be csaknem 13 milliárd forintot.

A zrt. feladata a Regionális operatív programok keretéből felállított SZTA 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar kis- és középvállalkozásoknak, tőkebefektetés formájában. Az alap forrásának 85 százaléka az Európai Uniótól származik, 15 százaléka magyar állami forrás, áll a tájékoztatásban.