Fehéredett a tejpiac

a tej útja tehenészet fejés Miző Csípőtelek tehéntelep tehén szarvasmarha
Vágólapra másolva!
Azzal, hogy a minimálisra csökkent az import, az áfacsalások száma is mérséklődött. Érzékelhetően visszaszorult a trükközők száma, jövőre tovább tisztulhat az ágazat.
Vágólapra másolva!

Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke a Magyar Időknek azt mondta, a kiskereskedelmi láncokkal kötött megállapodás eredményeként

jelentősen emelkedtek a felvásárlási árak a hazai tejpiacon.

Szintén kedvező fordulat, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok zömében már 80 százalék felett van a hazai ultrahőkezelt, vagyis az UHT tejek aránya a kínálatban.

Emelkedtek a felvásárlási árak a hazai tejpiacon Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Azzal, hogy a minimálisra csökkent az import, az áfacsalások száma is mérséklődött - olvasható a lapban. Mélykuti Tibor szerint az elmúlt hónapokban érzékelhetően visszaszorult a trükközők száma. Azzal, hogy megszűnt az importnyomás és

egyre kevesebb áfacsalással érintett termék kerül a magyar piacra, levegőhöz juthat az ágazat, a termelők és a feldolgozók pedig a fejlesztéseken gondolkodhatnak.

A Magyar Idők szerint a tervek között szerepel, hogy a földművelésügyi miniszter kiterjeszti a termelők, a feldolgozók és a kereskedők adatszolgáltatási kötelezettségét, így minden piaci mozgás látható lesz a hatóságok előtt.