Már csak pár napi kérhető az állami támogatás a pénztárgépekre

Ifjú apák a plasztikai sebészeten, férfiak szépülnek egy kambodzsai klinikán
Vágólapra másolva!
Tegnap délig mintegy 3500 pénztárgépet helyeztek üzembe a használatra újonnan kötelezett vállalkozások. Az 50 ezer forintos állami támogatás csak azok után a kasszák után jár, amelyet 2016. december 31-ig be is üzemeltek. Az érintettek már tíz pénztárgéptípusból választhatnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A szolgáltató Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorjai gyakorlatilag minden pénztárgép használatra kötelezett vállalkozást felkerestek, és tájékoztattak. Ennek köszönhetően az érintettek jelentős többsége már rendelkezik is üzembe helyezési kóddal.

Csak a taxis -, a gépjármű-javítási, a karbantartási tevékenységet végzők, valamint a masszőrök, a fogyasztó- és karcsúsító szalonok már több mint

amely a támogatás igényléséhez is szükséges.

Összességében mintegy 130 kassza beüzemeléséhez szükséges kérelem érkezett viszont a plasztikai sebészektől, illetve a diszkót- tánctermet működtetőktől. A textil, szőrme mosását, tisztítását, vegytisztítását, vasalását végzők közül tegnapig majd száz vállalkozás kapott kódot.

A pénztárgépbeszerzéséhez a kormány segítséget nyújt.

A kasszánként 50 ezer forintos állami támogatást azonban csak azok vehetik igénybe, akik 2016. december 31-ig üzembe is helyezik az új műszaki követelményekkel bíró készüléket. Ezért aki 50 ezer forinttal olcsóbban szeretne pénztárgépet venni, és eddig még halogatta, most mindenképpen nyújtsa be a támogatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványt.

Az érintettek azt is választhatják, hogy számlát adnak minden egyes műtét után Forrás: AFP/Tang Chhin Sothy

A jogszabály alapján

választhatják az érintett vállalkozások akár azt is, hogy bevételeikről minden esetben számlát állítanak ki.

Ebben az esetben értelemszerűen nem kell pénztárgépet beszerezniük, de a havi adatszolgáltatási kötelezettséggel számolniuk kell, illetve azzal, hogy a nyugtaadási kötelezettség teljesítését esetükben csak a hagyományos módszerrel – a próbavásárlással – fogja ellenőrizni a NAV. Az érintettekkel egyeztető revizorok beszámolója szerint pl.

a masszőrök közül sokan ezt a módszert választják.