Több tízezer forint állami támogatástól is eleshetnek azok a szülők, akiknek 10 és 25 év közötti gyermeke november 30-ig nem kapta meg az adóazonosító jelét az adóhatóságtól, mivel 2017. január elsejétől az érintettek munkáltatója nem tudja majd érvényesíteni a családi adókedvezményt a havi bérből levont adó esetében, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

A személyijövedelemadó-törvény változása miatt az adóhatóságnak november 30-ig több százezer olyan gyermek részére kellett volna elküldenie az adóazonosító jelet tartalmazó adókártyát, akik 2006. január 1. előtt születtek, és év végéig még nem töltik be 25. életévüket. A Baker Tilly információi szerint azonban nem minden érintett kapta meg kártyáját.

A változást eredetileg már idén január elsejétől be akarták vezetni, de tekintettel az érintett fiatalok nagy számára, ezt kitolták 2017. január elsejére.

Forrás: Thinkstock

„Amennyiben az érintettek erről még nem kaptak hivatalos tájékoztatást, akkor javasolt a szülőknek, vagy nagykorú fiatal esetén személyesen érdeklődni a legközelebbi NAV-ügyfélszolgálaton" – hívta fel a figyelmet Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária szenior menedzsere.

A törvény értelmében 2017. január 1-től

már csak akkor vehető igénybe a családi adókedvezmény, ha az eltartottak adóazonosító jele is rendelkezésre áll. Mivel az adóazonosító jel kiadása a gyermekek részére csak 2006 óta működik automatikusan, a korábban születettek esetén ezt az azonosítót az adóhatóságtól kell megigényelnie az érintettnek.

A Baker Tilly szakértője hangsúlyozta: a 16T34-es nyomtatványon lehet kérelmezni az adóazonosító jel kiállítását azon gyermekek részére, akik után családi kedvezmény vehető igénybe.

Adóazonosító jel nélkül a munkáltató nem fogja tudni érvényesíteni a családi adókedvezményt a bérszámfejtés során, ami egy háromgyerekes család esetén havonta már százezer forint kiesést is jelenthet – mondta az adószakértő.